Kórus nevelés

II. Kórusnevelés, módszertani kérdések

Tóth László fentebb idézett jellemzését a kóruséletről sok énekes társa nevében mondta el. Annak magyarázatát, hogy mi vonzza őt (őket) évtizedeken át hetenként újra és újra a nem mindig szórakoztató kóruspróbára, nyilván sok más társa is így adta volna meg.

Az évi félszáznál több hazai és külföldi szerpelések ugyancsak sok lemondással járnak. Mi az oka, hogy ezekről - hacsak elháríthatatlan akadálya nincs -, egyetlen énekes sem hiányzik? Tóth László vallomásából, mint ahogy máséból sem, szerencsére egyetlen utalás sem olvasható arról, mintha a kórusélet vonzereje mögött az énekesek valamiféle előre kitervelt pedagógiai koncepció megvalósulását vélnék felfedezni. És ez így is van rendjén. Senki sem szereti ugyanis, a felnőttek pedig különösen nem, ha valaki bármilyen címen és célzattal tervszerűen „meg akarja őket nevelni!" Ha sejtik is, hogy így van, lehetőleg akkor sem szívesen vesznek róla tudomást.

 Már pedig Vass Lajos kezdettől semmit sem bízott a véletlenre a kórus életében. Valóban gondosan kitervelt pedagógiai koncepció szerint irányította az együttes művészi tevékenységét az énekkarban és a zenekarban egyaránt. Ennek a nevelési koncepciónak azonban a legfőbb jellemzője a rugalmasság, a mindenkori körülmé­nyekhez való igazodás. Amikor efelől faggattam, Vass Lajos nagyjából úgy válaszolt, mint egykor Bárdos Lajos, amikor annak titkát firtattam: Mitől szól a kórusa mindig olyan szépen és tisztán? Miféle hangképző módszereket alkalmaz? „Nincsenek hangképző gyakorlataim" - válaszolta, „minden kóruspróbánk eleitől végig egyben hangképző gyakorlat is, azért énekel a kórusunk szépen és tisztán."

 Bárdos szavai azért jutottak az eszembe, mert válaszát Vass Lajos is azzal kezdte, hogy a kórus-hangképzésről neki is egyéni elképzelése van. Kezdettől aszérint dolgozik az énekkarban. "Egyéni hangképzés amatőr énekkarban luxus lenne - mondta. Én bizonyos skálákat gyakoroltatok, de nem zongora mellől, hanem a cappella. Egy pentachord hangsorát lallázva, pergő nyelvvel énekeljük lejjebb, majd feljebb egy-egy nagyszekunddal. Utána ugyanezt egy kvarttal lépegetjük le-föl. Amikor az alt, vagy a basszus hangterjedelmének a csúcsához érünk, ők átcsapnak oktávba, s akkor megint az alsóbb regiszter következik. Ugyanezt szűk kánonban is elénekeljük: a 3. hangra belép a második, majd a harmadik szólam, így valójában tercekben mozgunk. A gyakorlás tárgya többszólamú mű részlete is lehet, így mindjárt a kórus intonálása is ellenőrizhető. Én a hangképző gyakorlatokat tulajdonképpen segédeszköznek fogom fel, amivel az intonálás hibái is könnyen tetten érhetők. A kettős szerep így valójában kiegészíti egymást. Kodály: Hegyi éjszakák című darabjának az előkészítéséhez például nélkülözhetetlen a pentatóniában rejlő lágy disszonanciának, a do-re-mi összecsengésének a gyakorlása. Utána már csak a tritonuszt kell hozzátennünk és már is következhet Kodály kis remekművének megtanulása. Mind unisono, mind többszólamban kitűnően alkalmazható gyakorlatokat állítottam össze Bach-témákból, amelyeknek mind a hangképzésben, mind az intonáció ellenőrzésében nagy hasznát látjuk a beénekelésekor" - fejezte be válaszát e résztémában Vass Lajos.

 Ezután a kórus összetételének fokozatos minőségi javítására terelődött a szó. „Ez sem ment simán. Nem láttam célszerűnek valamiféle durva mechanizmus alkalmazását a

gyenge hangok kiszűrésében. Főleg azokkal szemben nem, akik esetleg több évtizede hűséges tagjai az együttesnek, s koruknál fogva időközben megkopott a hangjuk. Ehelyett esetenként egy-egy kritikusabb fellépés sikere érdekében, a művészi teljesítmény védelmében hajtottam végre bizonyos változtatásokat" - mutatott a lényegre Vass Lajos. „Volt és ma is van a kórusnak gyenge pontja, de az látszott célszerűnek, ha fellépés előtt a válogatás alapjául a szorgalmas próbalátogatást tekintem a legfontosabb kritériumnak, s nem a pillanatnyi abszolút minőséget!" „Így aztán a kórusban soha sem vetődött fel korosztályi ellentét, mert hiszen döntő szereplések alkalmával az egyéni produkciók gyengesége miatt idős és fiatal énekes egyaránt kimaradt a dobogóra lépők közül. Nem mondom, hogy az ilyen kényszerű „operációkat" minden alkalommal sikerült volna sértődések nélkül megúsznunk, ám az ilyen kimaradások rendszerint a kórus erősödését eredményezték. Ha valakit tartósabb betegsége miatt voltunk kénytelenek a soron következő fellépés szereplői közül kihagyni, azt minden alkalommal gondosan megindokoltuk, hogy a sértődések elejét vegyük. 1992 áprilisában egy németországi fellépésünk alkalmával az előírás csupán 41 énekes fellépését engedélyezte. Akkor a válogatás valóban nehéz feladatnak bizonyult, a nagy létszámú kórust igen érzékenyen érintette. A végső listát mégis időben sikerült a tagsággal elfogadtatnunk, mert a közösségi érdeket mindenek fölé helyeztük, s ezt mindenki belátta."

 A kórusban kötött házasságok száma örvendetesen sok, ám nem mindegyik folytatódott olyan szerencsésen, mint Tóth László és Pintér Márta egybekelése. Előfordult, hogy a dalos házasság folytatása a kórusból való kimaradás lett: vagy az egyiké, vagy a másiké, vagy mindkettőjüké. Akik hűségesek maródtak az énekkarhoz: Asztalos Tibor és Fehér Ágnes; Haraszti Ferenc és Verebey Teréz. Abban sem egyedülálló a Tóth-házaspár esete, hogy a szülők példáján a gyerek is belépett a kórusba. Egyed Juditnak és Babák Gabriellának a leánya például ugyancsak kórustag lett.

 

1948-ban mindannyian hősi cselekedetnek tekintették a férfikarnak vegyeskarrá fejlődését. Ennek ellenére a megfiatalodott kórusban mind a mai napig létezik az önálló női- és férfikar. Természetes, hogy a nőikar repertoárja színesebb, igényesebb és változatosabb, mint a férfiaké. Am amióta a vegyeskar mellett az együttesnek önálló fúvós- és szimfonikus zenekara is "létezik és így a kisebb kiséretes művek mellett a nagyobb, oratórikus művek műsorra tűzése is lehetővé vált, a kórus mindhárom részlege hozzájuthat ehhez a lehetőséghez. Kodály: Zrínyi szózatában például a férfikarnak egészen kiemelkedőt kell teljesítenie, olyat, mintha Kodálynak valamelyik igényes férfikari darabját kellene megszólaltatnia. Nyilván az is magától értetődő, hogy a kórus műsorának a gerincét máig a vegyeskari művek teszik ki. Kétségtelen - mondja Vass Lajos -, hogy egy-egy nehezebb vegyeskari mű bemutatásakor a válogatás során néhány idősebb dalost kénytelen voltam kihagyni a fellépők sorából, mert hangminőségük a kényesebb

feladat követelményeihez nem bizonyult alkalmasnak. Amióta országos minősíté­sekre, fesztiválokra, vagy méginkább versenyekre egyre gyakrabban kapunk meghívást, az ilyen érzékenyen ható döntésekre is több alkalommal kényszerültem. Cserébe a kórus hangzása az idők folyamán fokozatosan egyre csiszoltabbá vált."

 „Nem csak az idős dalosok kiválása, hanem a legjobb, legtehetségesebb fiatalok hivatásos együttesekbe avanzsálása is érzékenyen érintette énekkarunkat, noha erre egyben büszkék is vagyunk: a Honvédekhez, az Opera kórusába, az Állami Vegyeskarba és a Budapesti Kórusba nem egy kórustagunkat engedtük át, hogy a karéneklést ezentúl magasabb szinten művelhessék, egyeseknek pedig egész további életútját egyengessük a boldogulás felé."

 1979-ben ünnepelte a kórus megalakulásának 75. évfordulóját. A jubileumi hangversenyről a KÓTA című lapban Nagy Olivér írt méltatást. Ebből valók a következő sorok, amelyek rendkívül tömören, de szakszerűen igazolják mindazt a minőségi változást, amelyet a Vasas Kórus teljesítményében Vass Lajos vezetésével addig elért: (KÓTA 1979/1. szám) „A Vasasok nőikara Lassus motettáját igazi kamarazeneszerű előadásban: jó tempóban, differenciált dinamikával mutatta be. Kodálynak Shakespeare versére írt szépséges dalát (Fancy) impresszionista színgazdagsággal, harangzúgás-effektusát pasztelles finomsággal énekelték. Veress Sándor remekbe sikerült népdalfeldolgozását pedig fölényes virtuozitással"

  Művészi fejlődésüket ez a legutóbbi hangverseny is teljes mértékben igazolta. Pár hónappal ezelőtt a Llangollen-i (Anglia) kórusversenyen díjakat nyertek; mostani koncertjük e nagy teljesítmény után is kiválóan sikerült. A kórust ritka képességekkel megáldott, közösségformáló erőt sugárzó karnagy vezeti: Vass Lajos szellemi irányítása, nevelő munkája, tehetsége, szuggesztivitása biztosítja az együttes további fejlődését."  Mindenekelőtt hangvételük szépségét, lágyságát, kultúráltságát, hangzásuk tisztaságát emeljük ki. A kórus belső munkájában a hangképzés fontos szerephez jut. Érthető, hiszen a kórusvezető egyben képzet énekes is!"

Ezt a kórusról alkotott képet teszi teljesebbé egy másik írás is a KÓTÁ-ból (Juhász Frigyes, 1981. 10. szám). Ez alkalommal a Vasas Kórus egy csoportos hangversenyen lépett fel vendégként: „A másik csúcsponttal a Vasas Művészegyüttes Énekkara szolgált Vass Lajos vezetésével, s ez a 'Jézus és kufárok' megrendítő előadása volt. Talán több, mint egy évtizede is van, hogy ezt a remekművet ilyen szépséges előadásban élvezhettük. Különösen a fugált részek megoldása volt kitűnő. Ezek ugyanis igen gyakran csak körvonalaikban, például a 'pénzváltók pénzét szerteszórá' szövegnél nem egyszer szinte szavalókórusként szólalnak meg, az énekelhetetlen­ségig felgyorsított tempó miatt. Vass Lajos megtalálta a lehetséges technikai megvalósítás és a kifejezés megkövetelte érzelmi telítettség optimális arányát."  A záróakkord kényes diminuendóját hibátlanul, intonációs megbillenés nélkül sikerült kórusával megvalósítania."

 A vasas ének- és zenekarok időnként megrendezett országos szemléinek rendszerét Vass Lajos örökbe kapta elődeitől. Ám ezek kiteljesedése és jelentős művészi színvonal-emelkedése kétségtelenül Vass Lajós személyes érdeme. A fesztiválokat előkészítő művészi bizottság élén határozottságával és következetességével elérte, hogy ezeket a találkozókat minden alkalommal az ország zenei eseményeinek a sorában az elsők között tartotta nyilván a közvélemény.

 Vass Lajosnak gondja volt rá, hogy ezeken a szakmai (vasas) találkozókon - úgy is mint házigazda - a Vasas Kórus minden alkalommal példamutató produkciójával, valami művészi meglepetéssel rukkoljon ki. Ez csaknem minden esetben sikerült is: számos új kompozíció bemutatásának vagy egy-egy nagyformátumú mű felújításának színhelye lett egy-egy Vasas-fesztivál. Ilyen volt például 1986-ban Liszt: Koronázási miséjének műsorra tűzése is.

Ezek a fesztiválok sohasem váltak versennyé abban az értelemben, hogy a zsűri a fellépők helyezési sorrendjét megállapította volna. De kimondatlanul mindig volt és van a fesztiválokon is a kórusok között nemes értelemben vett rivalizálás: önkénte­lenül összehasonlítják egymás teljesítményét és magatartását, s ha ebben az összehasonlításban magukat jobbnak érzik másoknál, akkor igen büszkék elért eredményeikre. „Ezt a fajta vetélkedést magam is helyesnek ítéltem, - jegyzi meg Vass Lajos - de mindig is arra törekedtem, hogy a mieink tudjanak örülni mások sikereinek is. Soha nem tapasztaltam, hogy kórusom tagjai ne értékelték volna mások kiemelke­dő művészi teljesítményét. Sőt, tudtak és tudnak okulni mások elkövetett hibáiból, s ez így van rendjén.„  Az ilyen egybevetést mások teljesítményével különösen olyan alkalmakkor tapasztaltam, amikor más kórusokkal nagy közös karokban léptünk föl. (Az országos fesztiválokon ez a forma elmaradhatatlan volt.) Ilyenkor jól meg lehetett állapítani, mely kórusok milyen felkészültséggel érkeztek a közös próbákra, - ha egyáltalán eljöttek a főpróbára. Akadtak ugyanis olyanok, akik minden próba nélkül álltak be a közöskarba, veszélyeztetve ezzel a sok-sok lelkes énekesnek a siker érdekében tett erőfeszítéseit. Örültem, amikor ilyen esetek láttán a mi énekeseink nem maradtak közömbösek a fegyelmezetlen dalosokkal szemben. Bárdos Lajos jubileumi koncertjén éppen Szlovákiában, az ottani Magyar Tanítók Énekkaránál kellett lennem, ezért szigorúan meghagytam kórusom tagjainak, hogy az előírt közös számok próbáin pontosan jelenjenek meg. A mi 70 tagú kórusunkból a főpróbán 60-an, a fellépésen 62-en vettek részt. A másik négy kórus csak hiányosan jelent meg a próbán, amelyet a fellépés előtt egy órával korábbra hirdetett meg a rendezőség. Egyedül a Vasas Kórus tagjai jelentek meg pontosan. Ilyen a Vasas Kórus öntudata. Ismeri és teszi vállalt kötelezettségét."