Utánpótlás

I. Utánpótlás, fiatalítás és a repertoárnak az európai a cappella irodalom irányába történő kibővítése

A kettős célkitűzés akkor a Vasas Kórusnál a legszorosabb összefüggésben állt egymással. A repertoár minőségi javítása és főleg a klasszikus értékek irányában történő bővítése a kórus megfiatalítása nélkül megvalósíthatatlan lett volna. A legsürgősebb feladatnak ezért Vass Lajos a kórus összetételének javítását tűzte ki célul.

 Vass Lajos elődjének fő érdemét éppen abban látta, hogy a kórus repertoárjában meghonosította a XX, századi magyar progresszív zene értékeit. Emellett arra is futotta a kórus erejéből, hogy a bemutatásra kínált gyengécske mozgalmi daltermés dömpingjéből ki tudta szűrni a selejtet és csak a legjavát tűzte műsorára; azt is művészi igényű tálalásban. Érezte, tudta, hogy ezt a nemes hagyományt tovább kell ápolnia, ám közben a repertoár legégetőbb hiányait is meg kell kísérelnie pótolni. Termé­szetesnek tűnt, hogy az András Béla által vállalt nehéz pedagógiai feladatok mellett nem tellett a kórus erejéből, idejéből és képességeiből a klasszikus értékeket képviselő európai a cappella irodalom és a barokk mesterek zenéjének megismerésére, megtanulására és a kívánt szintű bemutatására. Márpedig enélkül a kórus a porondon továbbra is csak „félkarú óriás" maradna. Ebbe pedig Vass Lajos nem nyugodhatott bele.

 Első feladatának tehát értelemszerűen ennek a súlyos adósságnak a törlesztését tekintette. Ám ez nem ment símán. „Az újabb és újabb próbálkozásaimba majdnem beletört a bicskám" - emlékszik ezekre az évekre Vass Lajos. Kiderült, hogy túl sok a kórusban az idős, megkopott hangú, és túl kevés a kottaolvasásban biztos talajon álló énekes. Hozzáláttak a szervezett tagtoborzáshoz, s nem is sikertelenül: a családokból, a rokonok révén és a munkahelyeken közzétett felhívások nyomán sokan jelentkeztek meghallgatásra. Noha csak kevesen bizonyultak minden követelménynek megfelelő énekesnek, végül is a kórus létszáma szépen gyarapodott. S azok, akik felvételt nyertek, többségük megragadt a kórusban. A közösségben hamarosan feltalálták magukat. A megfiatalodott együttesben barátságok, szerelmek szövődtek. Utóbbiak nem egyszer házassággal végződtek, sőt, .mint Tóth László példája igazolja, életre szóló családi tradíció alapítói lettek.

 

Tóth László esete csaknem egyedül álló, ám a nézetei a karéneklésről igen figyelemre méltóak, ezért kissé részletesebben is érdemes sorsának alakulását a kórusban nyomon követni: 1964-ben a toborzáskor, 23 éves végzős mérnök-hallgatóként nyert felvételt a kórusba. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Pintér Mártával, aki akkor már öt éve tagja volt az énekkarnak. Házasságukból 6 gyermekük született. A

gyerekek valamennyien - a szüleik példáján felbuzdulva - hosszabb-rövidebb időre beléptek a kórustagok sorába. Közülük mára csak egy maradt tartósan énekes, de a szülők ma is hűséges és oszlopos tagjai a kórusnak. Arra a kérdésre, hogy miért lett kórustag és mi tartja még ma is fogva ebben a szerepben, Tóth László a következőket mondta:

 „Én szüleimtől jó hallást és közepes hangi adottságot örököltem. Édesanyám Chopin játékára mindig emlékezni fogok. Bizonyára a gyermekkoromban sokat hallott nemes zene maradandó nyomokat hagyott bennem. Az általános iskolában volt egy fiúkórusunk, amelyben már Bartók: Huszárnótá-ját is elénekeltük. Nekem nagyon tetszett. Később egy templomi énekkarban Schubert, Haydn és Mozart-misét, sőt még a Requiemet is elénekeltük."

 „Ilyen ifjúkori előzmények után kerültem a Vasas kórusba. Talán a sikeres Arezzó-i szereplés híre, de még inkább az akkor már országos népszerűségnek örvendő Vass Lajos vonzereje hatott rám leginkább. úgy emlékszem, akkor a Vasas kórus hangilag is nagyon jó volt. A 90 tagú énekkarban érett hangú és arányos szólamokkal rendelkező részleg volt a férfikar és a nőikar is gazdag színekben pompázott, amikor önállóan is megszólalt. Azóta sem volt olyan remek hanganyaga a Vasas Kórusnak. Majdnem korlátlan anyagi támogatásban részesültünk. Ideálisak voltak a próbalehetőségek és ingyenesen vehettünk részt emlékezetes belföldi, és évente egy-egy külföldi koncerten is."

 „Bár ma sokan azt mondják, hogy az a szocialista kultúrpolitika 'kirakata' volt csupán, mi azonban, akik ebben a kirakatban sütkéreztünk, nem panaszkodtuk. Jól éreztük magunkat benne. Voltak ugyan olyan 'hivatalos' fellépéseink, amikor az első sorban ásítozó funkcionáriusok ültek, ám mi találkoztunk személyesen Kodály Zoltánnal és Bárdos Lajossal is. A 70-es évektől kezdve a repertoárunk a mozgalmi jellegtől egyre inkább az igényes nemzetközi felé tolódott. Egy sor remek oratórium után kifejezetten egyházi műveket is kezdtünk énekelni. Azokból is a legszebbeket. A mi műsorunkon akkor is folyamatosan szerepelt Kodály: Zrínyi szózata, amikor hivatásosoknak tilos volt énekelni, más amatőröknek pedig vagy eszükbe sem jutott, vagy nem merték elővenni. Ma is büszke vagyok Vass Lajos akkori bátorságára."

 „A kórushétköznapok a hétfői és csütörtöki próbákból álltak és állnak ma is. Ez a két est szinte beépült az életünkbe. Hiányzik, ha valami miatt elmarad és sajnáljuk, ha ezért vagy azért nekünk hiányoznunk kell. Mi mindig frissebbek vagyunk a próbák végén, mint az elején. A próba ugyanis nemcsak zenélés: Társasági élet. A kórus közössége valójában egy 'válogatott' társaság, amelyben külön-külön lehet mindenkinek bármiféle hibája, hiányossága, de egy megszokott értékrend az életünkben valamennyiünket közös nevezőre hoz. Szorosan, vagy lazábban, de mindenkit baráti szálak fűznek egymáshoz. Sok magányos embernek a kórus jelenti a legszorosabb kötődést az emberekhez. A kollektív fellépés sikerei sokaknál az egyéni sikereket pótolja, ami ráadásul nem is látszatsiker."

 „A kórus közösségi értéke különösen a bulikon, közös kirándulásokon vagy például a hagyományos karácsonyi összejövetel hasonlíthatatlanul kedves hangulatán mérhető le. A kórus igazi ünnepi pillanatai azonban mégis csak a fellépéseken következnek el. Ezeknek is kettős értékük van: hatnak a hallgatókra és hatnak az előadókra. Én különösen az utóbbit tartom fontosnak. Ezeket a műveket a kórustagok a megismer­kedéstől az előadásig annyiszor hallják, hogy ennek élménye messze felülmúlja annak az embernek az élményét, aki ugyanezeket a műveket akárhányszor jó felvételről, a leghíresebb előadók tolmácsolásában hallgatja meg. (Mellesleg, egy-egy igényesebb művet mi is meg szoktunk hallgatni jó előadásban, mielőtt megtanulásához kezdenénk.) Ebbeli élményeinket növeli, amikor egy-egy nagyobb, oratórikus művet jó zenekari kísérettel és kiváló szólóművészek közreműködésével adhatunk elő. Vidéki és külföldi fellépéseinken sok barátot szereztünk magunknak. Sokkal levelezésben vagyunk és ha újra visszatérünk abba a városba, vagy az ő kórusuk tesz látogatást - nálunk, akkor kölcsönösen felkeressük egymást. Ezek a személyes élmények is fontosak az életünkben. Eddig még bárhol jártunk külföldön, a legigényesebb versenyeken vagy fesztiválokon sem kellett szégyenkeznünk magyar kóruskultúránk miatt."

 „Mindaz, amit elmondtam, talán érthetővé teszi, miért találtam mindig és ma is örömet a kórusba járásban, a kórusban való éneklésben."

 Eddig tartott Tóth László vasas-énekes „vallomása", karénekes mivoltáról. Ez is a 90 év történetéhez tartozik.

 

Az énekesi minőségében megújult kórus első nagy erőpróbáját 1964-ben fényesen kiállta. A franciaországi Nevers-ben ugyanis részt vehettek az Europa Cantat (az európai ifjúsági kórusok nemzetközi szervezete) II. fesztiválján, ahol - más országokból érkezett kórusokkal együtt, egy Stuttgart-i karnagy vezetésével - nagy sikerrel adták elő Orff: Carmina buránáját. Ilyen sajátos stílusú és nagy formátumú művet addig még nem énekeltek. Ez a fellépés nagy lökést adott az együttes fejlődésének. Elhatározták, hogy az Orff-művet otthon, saját közönségüknek, önállóan is bemutatják. Ez a Zeneakadémia nagytermében meg is történt. A hazai közönség elismerő tapsa még tovább fokozta a kórus elszántságát, hogy ezen az úton érdemes is, tudnak is továbblépni. Ez a továbblépés akkor ugyancsak fogós művészi feladat volt, noha egyszer már a kórus a Mester vezényletével is elénekelte a darabot (1951): Kodály: Mátrai képek című hatalmas freskójáról van szó, amely most talán még megérdemeltebb elismerést vívott ki a hallgatóság előtt, mint akkor.

A 60-as, 70-es évek a további kibontakozás és a repertoár bővítésének a jegyében teltek el. Azóta a kórus műsorán az egyszólamú magyar népdaltól a gregoriánon keresztül és a zenetörténet különböző stíluskorszakait képviselő művektől az operáig, sőt Kodály: Psalmus Hungaricus-áig minden. honos lett. „Most már mosolyogva gondolok vissza a kezdetekre, - emlékezik Vass Lajos az első évekre - amikor naívan és nagy lelkesedéssel az első próbán egy ötszólamú Monteverdi-madrigált terveztem megtanítani. Nem egy próba, de egy hónap sem bizonyult elegendőnek, hogy a darab végére jussunk."

Azóta az a cappella irodalomnak szinte teljes keresztmetszetével megismerkedett a kórus. A nagyobb, oratórikus művekből is egyre többet sikerült bemutatniuk közönségüknek. A Carmina burana után Haydn: Teremtés-e, majd az Évszakok következtek; Kodály: Psalmusa és Te Deuma is műsorukra került. A Kodály­centenárium évében a Zrínyi szózatával ötször léptek közönségük elé, s végül, - hosszú idő után újra megérett az idő - Beethoven: D(. szimfóniájának felújítására is. „Mindemellett egy percre sem mondtam le a kórus jól bevált hagyományainak folytatásáról, köztük a kíséretes művek műsoron tartásáról sem. Csak talán az értékrendben lettem az eddigieknél is szigorúbb" - zárta le Vass Lajos a repertoár bővítéséről adott tájékoztatóját.

 

A 70-es években a Magyar Televízió „Röpülj páva!" - sorozata országos méretben Vass Lajos hallatlan népszerűségét eredményezte. Neki köszönhető például, hogy a »Látod édesanyám" kezdetű népdalunkat akkoriban az egész ország megtanulta és énekelte. Ettől karmesteri vonzereje is egyszeriben megsokszorozódott: valósággal özönlöttek az együttesbe a felvételre jelentkezők. Gyakori eset volt, hogy más kórusokkal közös fellépés után idegen kórusok tagjai közül többen kérték a Vasashoz való „átigazolásu­kat".

„Ilyenkor mindig döntésre kényszerítettem a jelentkezőket: vagy itt, vagy ott! A kettő együtt egy amatőr énekkari tagnak túlzott terhelést jelentene. Kiváltképp akkoriban, amikor fellépéseink száma hirtelen erősen megszaporodott" - fejezte be a témáról nyilatkozatát Vass Lajos.