1951

1951. február 12. és 17-e emlékezetes dátumok a Vasas Kórus életében. A sors úgy hozta, hogy az egyik legtősgyökeresebb munkás-énekkarnak akkoriban átmenetileg egy, - számárá eddig teljesen idegen és járatlan - szerepben kellett a közönség előtt megjelennie. Ennek ellenére - dicséretére váljék -, kitűnő művészeti vezetője, András Béla jóvoltából az új szerepkörben is példamutatót „alakított".

 Az történt ugyanis, hogy a náluk több ízben is megfordult szovjet zeneszerző-páros (Novikov és Zaharov) azt tanácsolta nekik, hogy a Vasas Kórust - szovjet mintára - szervezzék át népi együttessé! Csakis ez lehet a továbbfejlődés útja, mert így tehetnek leginkább eleget igazi feladatuknak: a népi hagyományokon alapuló szocialista kultúrát megalapozó és terjesztő szerepüknek. A szovjet muzsikusok „bírálatát" elfogadva, 1950 márciusában kultúrpolitikai cikkében Révai József is hivatalosan erősítette meg e javaslat helyességét, így a Vasas Kórus házatáján nyomban hozzáláttak a tervek megvalósításához, a bemutató előkészítéséhez.

 Ennek eredményét láthatta-hallhatta a közönség február 12-én a Városi Színházban. A nézőtér zsúfoltságig megtelt. Sokan látni akarták a Vasas Szakszervezet Központi Népi Együttesének a bemutatkozását. Az eseményt szakmai berkekben is élénk érdeklődés kísérte, mert hiszen nálunk eddig ez a formátum kizárólag falusi környezetben, etnikai szereplőkkel volt ismeretes.

 A Népszavában a népi együttes bemutatkozásáról Sárközi István írt részletes beszámolót és alapos szakmai elemzést (1951. február 13,6.p.) Az új típusú együttes fél éve alakult, azóta készült a bemutatóra. Magja a Vasas énekkar, amely mellé most tánckar, fúvószenekar, mandolinzenekar, színjátszó csoport, népi- és szimfonikus zenekar csatlakozott, úgy szerveződött népi együttessé. Sárközy óvatosan megkerüli, hogy méltató elemzésében az új formáció jövőjéről, az új út járhatósá­gáról jóslásokba bocsátkozzék. Ám abból, hogy a sokrétű műsorból éppen a hagyományos forma, a vegyeskar két nagy teljesítményét (Kodály: Mátrai képek és Farkas Ferenc: Tiszapartján című népdalkantátáját) emeli ki, mint valóban

példamutatót, Sárközy félreérthetetlenül a kórus eredeti, régi funkciója mellett teszi le a voksát.

 Nagyra értékeli a Bartók-gyűjtötte „Fehér ló balladája" dramatizált előadását és annak „megérdemelt sikeréről" ír. Haladó hagyománynak ítéli Erkelnek, Petőfi versére komponált: „Elvennélek én..." kezdetű féfikarát, de nem lelkesedik érte, mert „ez a kései Erkel-mű (1892) némi Liedertafeles beütést hordoz". Dicséri, hogy Tardos Béla -Raics István párosa a Vasas Kórus „házi" szerzője lett és hogy legújabb „szimfoni­kus méretű" darabjukat (Sugározz ránk béke) példamutató előadásban hallhatta a közönség. „Vajh' ha a vasasok példáját más kórusok is követnék!" - teszi hozzá. A „Nógrádi lakodalmast„, amelyet a tánckar, az énekkar és a népizenekar közösen produkált, úgy ítéli meg, hogy „jogosan aratott nagy sikert". Hasonlóan hatásosnak érezte a tréfás rigmusokat (csasztuskákat) is.

A zenekar kíséretes Farkas-művet és az együttes előadását Sárközy egyaránt kiválónak találta, de - szerinte - „a fejlődés igazi próbaköve: Kodály: Mátrai képek című előadás volt." „... ezt a nagyszerű remekművet, mely a legfejlettebb kórustechnikát követeli meg, most eredeti szépségében hallhatta a közönség. Sikerült róla lehán­taniuk az időközben rárakódott finomkodó, előkelősködő magyarkodást." Az élmény hatása alatt Sárközy nem győzi hangoztatni: „munkásénekkarnak nincs fontosabb feladata, mint a modern magyar zene értékeit birtokba venni és énekelni, hogy ezzel másokat is ilyen vállalkozásra serkentsen..."

A terjedelmes méltatás András Béla művészeti vezető, Vétek István és Somlai Ferenc karnagyok nagyszerű munkájának dicséretével fejeződik be.

 

Egy hét múlva, 1951. február 17-én a Vasas Székházban a műsort a szakma legjobb dolgozói tiszteletére teljes terjedelemben megismételték. Az est különlegessége, hogy a Mátrai képek-et ezúttal maga a szerző, Kodály Zoltán vezényelte. András Béla kérésére egykori mestere a feladatot szívesen elvállalta, a közönség pedig szűnni nem akaró ünneplésben részesítette a Mestert és tanítványát. A szakmában az esetet sokan egyenesen gesztusértékűnek ítélték, hiszen eddig nem fordult elő, hogy Kodály egy amatőr munkásénekkar dirigálását, saját szakszervezeti otthonában elvállalta volna. Lehet, hogy ez a gesztus jelen esetben éppen az emlékezetes 1939-es hatósági „Páva"­letiltást kompenzálta?!

Az 1951 és 1953 közötti évek az országos kultúrversenyek jegyében teltek el. Az egész ország a ,kulturális forradalom" bűvöletében élt. Alig akadt hivatal, intézmény, termelő-egység, amely ne tekintette volna becsületbeli ügyének, hogy a kultúrver­senyre egy énekkarral, tánccsoporttal, színjátszókkal, vagy legalább egy csasztuska-brigáddal benevezzen. Utóbbi kettős haszonnal járt: versenyen kívül jól hasznosítható

volt a jól dolgozók nyilvános dicséretére és a selejtgyártók kiéneklésére. Akadt üzemi „kultúros", aki egzisztenciális érdekeire hivatkozva rávette a vállalat box-csapatának az edzőjét, hogy átmenetileg alakuljanak át kórussá és nevezzenek be a kultúrver­senyre.

 

Az amatőrművészeti mozgalomban résztvevők száma két év alat a korábbinak a négy­ötszörösére emelkedet. A Vasas Kórus és a hozzá hasonló képességű együttesek elöljárói ezekben az években hangsúlyozottan azt várták tőlük, hogy a szakma újoncait, a kezdőket és fejlődőképeseket közvetlenül patronálják: látogassák meg őket, lássák el vezetőiket szakmai tanáccsal, ajánlják fel ottani fellépéseiket. (Ennek a költségeit is hajlandók voltak magukra vállalni.) András Béla 1951 és '53 között a vasas szakszervezet kulturális osztályának a zenei referense volt, ami annyit jelentett, hogy idejének jelentős részét vidéki vasas üzemek zenei együtteseinek a szakmai patronálásával töltötte el. E ténykedésért utólag a szakszervezetek vezetőitől írásbeli dicséretben is részesült (1959. szeptember 11.) A Vasas Kórus ez alatt számtalan olyan felkérésnek tett eleget, amely egyes vasas üzemek háziünnepségein való közreműkö­désre invitálta őket.

 1954-ben a közhangulat ismét kedvezett a - klasszikus értelemben vett-kórushang­versenyek megrendezésének. Ekkor azonban András Bélának újfent meg kellett egy időre válnia a Vasas Kórustól, mert közben személye körül olyan intrikák és vádaskodások keletkeztek, amelyeknek a kimenetelét előre nem lehetett látni. 1954 és 1956 között a helyét Vaszy Viktor, ugyancsak volt Kodály-tanítvány foglalta el. Nevéhez fűződik a Vasas Népi Együttes egyik nagysikerű vállalkozása: Kodály: Székelyfonó-jának bemutatása; majd 1957. április 14-én az Erkel Színházban a Művészegyüttes Ének-,.Zene- és Tánckarának, valamint szólistáinak a „bemutató előadása", amely műsor összeállításában ismét a régi értékrendet, a veretesebb alkotások megszólaltatását tartotta főfeladatának. Ezúttal a hazai szerzőket: Mosonyi Mihály, Bartók és Kodály, Weiner Leó, Bárdos Lajos és András Béla egy-egy kompozíciója képviselte; a külföldieket: Bizet és Brahms. S mert a népi együttes műsoráról a táncosok és a színjátszók sem hiányozhattak, az előadást két táncjáték zárta.

 1957. augusztus 19-én az együttest újra András Béla vezetésével hirdeti a hangverseny­krónika. Az ellene folyó vizsgálat semmiben sem tudta őt elmarasztalni. Első rendezvénye „Kincses kalendárium" címmel az Erkel Színházban zajlott le, a rádió helyszíni közvetítésével. A vasas szakszervezet és a Rádió-Televízió közös szórakoz­tató műsora augusztus 20-a jegyében készült: 30 közismert szólóművész, a Vasasok ének- és zenekara, valamint a Turai Népi Együttes népzenei műsorral szórakoztatta a közönséget.

A következő nagyobb szereplésük 1957. november 7-én a hivatalos operai díszünnep­ségen András Béla új szerzeményének, a Lenin-dalnak a sikeres bemutatásában tetőzött. Ezért a produkcióért az együttes és karnagya a művelődésügyi miniszter elismerő köszönőlevelét érdemelte ki.

 Ezek után került sor a Vasas Együttesek V. Zenei Fesztiváljára, amely sorrendben ugyan már az ötödik volt, de szervezettségében és színvonalával minden korábbit felülmúlt. Művészeti vezetője és főrendezője, valamint egyik karmestere András Béla volt. 1957. november 22. és december 15. között a Vasasok Székházában 11 előadás keretében zajlott le a nagy szemle. A Központi Művészegyüttes ének-, zene-, és tánckara adta a zenei szemle Nyitóhangversenyét. Ezen három jelentősebb alkotás kapott helyet: Mosonyi: Dalra magyar! kantátája; Kodály: Liszt Ferenchez című a cappella vegyeskara és András Béla: Lenin-dala. A többi 10 előadás összességében minden művészeti formációnak fórumot biztosított, hogy ezáltal a közönség teljes áttekintést nyerjen a vasas együttesek összetételéről és színvonaláról. Volt szimfoni­kus-, opera-, fúvós-est, és volt néptánc- és táncjáték-estis. Két est teljes egészében a kórusoknak jutott. A záróhangverseny utolsó számát, Kodály-Berzsenyi: Magyarok­hoz című kánonját a fellépő együttesek közös-kara énekelte, vezényelt: András Béla.

 1958-ban a Vasas együttes két alkalommal szerepelt - országos jelentőségű --politikai demonstráción: április 3-án az Operaházban a hivatalos állami ünnepségen, mint egyik közreműködő, András Béla pedig, mint vezénylő karmester; valamint május 1­jén a felvonulási téren felállított hatalmas kórusblokkban, ahol összkarban énekelték az András-féle Lenin-dalt, a szerző vezényletével. Előbbiért a művelődési miniszté­riumtól, utóbbiért a SZOT Budapesti Tanácsától kaptak köszönőlevelet. Ezek után egyáltalán nem tűnt túlzásnak, hogy 1959. január 31-én a Vasas Központi Művész­együttest kimagasló és példamutató művészi tevékenységéért a „Munka Vöröszászló Érdemrend"-jével tüntették ki. András Bélának azonban meg kellett elégednie egy szerény „Emléklap"-pal!

 1959-ben, a vasas együttesek VI. országos zenei fesztiválján mutatta be a kórus András Béla: Csokonai-kantátáját, amelynek kedvező fogadtatásáról már korábban említést tettünk.

 1959-ben volt J. Haydn halálának 150. évfordulója, amelynek ünnepi megemléke­zéseiből a vasasok együttese is méltó módon és elsőként vette ki a részét. November 28-án opera-együttesével Sopronban vendégszerepelt egy teljes műsorral. A Petőfi Színházban egy Haydn-nyitány és a C-dúr szimfónia mellett Haydn: A primadonna című egyfelvonásos vígoperája szerepelt a programjukon. December 11-én ugyanezt az előadást megismételték a fővárosban a Zeneakadémia nagytermében, azzal a különbséggel, hogy itt az egyfelvonásos opera helyébe Haydn: Vihar című

kórusműve lépett, ráadásként pedig Haydn: A-dúr hegedűversenyének magyaror­szági bemutatóját hallhatta a közönség. Ez a hangverseny a SZOT zenekari körműsor­akciója keretében zajlott le. A zeneakadémiai Haydn-estről a Muzsiká-ban (1960. február) Rajk András írt részletes méltatást, ebben olvasható: „A Vasas Központi Művészegyüttes volt az első, amely a Haydn-évben Magyarországon megemlékezett a szívünkhöz közelálló mesterről (a többi között „A primadonna" bemutatásával) és az év utolsó szép Haydn-megemlékezése is az együttes érdeme."

 Alig fél évvel ezután, 1960. június 6-án a Vasas együttes erejéből (és András Béla kutatói és zeneszerzői buzgalmából) egy újabb bemutatóra, méghozzá egy Erkel-mű ősbemutatójára is futotta. Az Erkel Színház-i önálló vasas-hangverseny ez alkalommal a „Magyar zeneművészetért" című sorozat részeként szerepelt a programban. Amellett, hogy az új Erkel-művel a magyar zeneművészet de facto gazdagodott, a bemutatónak konkrétabb apropója is volt: Erkel születésének 150. évfordulója. Ám ekkor még a Haydn-jubíleum is érvényes volt, és mert „A primadonna" valójában Magyarországon „született„ (1766.), András Béla - igen helyesen - Haydn kisoperájának is helyet adott a műsorban.

 1960. augusztus 10-én a Vasas Központi Művészegyüttes - teljes népiegyüttesi vértezetében - Szlovákiában (Pozsonyban) vendégszerepelt. Az Erkel-kantáta és Farkas Ferenc: népdalkantátája adta a műsor gerincét, a körítés szólóének és néptánc volt.

 1961 áprilisában zajlott le a Vasas Székházban a Vasas Zenei Együttesek VII. fesztiválja. Ennek a záróműsorában hangzott el az együttes eddigi legmerészebb vállalkozásaként Beethoven: IX. szimfóniája. A bemutatásban méltó társra is akadtak: a Győri Gépgyár Vasas kórusa, és karigazgatója, Pethő Kálmán, jogosan osztozott az elismerésben, amely az előadást követte. Vezényelt: András Béla.

 Két hónap múlva, 1961. június 5-én a Zeneakadémián - az Országos Filharmónia felkérésére - önálló hangverseny keretében tették fel a sikeres évadra a koronát. Műsorukon: Liszt: Tavaszi köszöntő; Mosonyi: Dalra magyar!; Érkel: Ünnepi kantáta; és Haydn: A primadonna, egyfelvonásos vígopera. Ez a hangverseny a szakmában egyértelművé tette a Vasas együttes kiváló képességeit és művészi felkészültségét.

 Ilyen sikersorozat után megdöbbenést keltett „a szakmában", amikor híre kelt: a vasas szakszervezet illetékesei András Béla szerződését a Vasas együttesnél, átszervezési indokkal (pontosabban: minden elfogadható indok nélkül!) 1962. március 1-jével felmondták. Egyszer már 1954 és 1957 között volt egy „András Béla ügy", de az 1957­ben teljes emberi és művészi rehabilitációval végződött. Senki nem értette, akkor most miért kellett, 1962-ben ezt az „ügy"-et újra felmelegíteni. Tény, hogy ezzel a Vasas

együttesnél András Béla kétévtizedes művészi és pedagógiai irányító tevékenysége véget ért. Még megérhette, hogy 1974. március 3-án, a kórus megalakulásának 70. évfordulóján utódja, Vass Lajos vezényletével az együttes mutatta be az alkalomra készült új művét: András-Raics István: Homályból fényre című kantátáját. Ez azonban már csak aprócska „flastrom" lehetett megsebzett önérzetén. 1980. február 21-én egy nagyszerű, de megbántott és megkeseredett alkotó művésztől vettek végső búcsút barátai és tisztelői, pályatársai és tanítványai. Nagyon sokan voltak...

 Vass Lajos, az András Béla „ügy"-ről tudakozódó kérdésemre így válaszolt: „Amit erről tudok, azt - jóval később - Kolb József-től (szakszervezeti vezető) hallottam. Tudomása szerint András Béla menesztése egy - a művészeti együttes belső életében lezajlott - gazdasági jellegű botrány folyománya volt. Nem ő volt ugyan a főszereplője, de a vádak az ő személyét is érintették. Elsősorban az együttes hivatali-politikai vezetőjét marasztalta el a vizsgálóbizottság „nagyvonalú költekezés" vétsége miatt, ám a kedvezményezettek között a karnagy neve is szerepelt. Feltehető, hogy a szakszervezet vezetői éppen András Béla sokéves érdemeire való tekintettel mellőzték az ügyben a nyilvános elmarasztalást."

 

Vass Lajos 1962-ben vette át András Béla örökét. Közben volt egy átmeneti idő, amikor az együttes művészi munkájának irányítását Vétek (Wéber) István, András Béla első helyettese végezte. A zökkenőmentes folyamat érdekében az 6 ,,mindent­tudó" rutinjára akkor igen nagy szükség volt, különösen, mert a sokszektorú együttes valóságos „nagyüzem" képét mutatta.

 Nemrég Vass Lajossal működésének harminc esztendejéről beszélgettünk, s arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a 90 év történetének ezt az utolsó szakaszát más módszerrel dolgozzuk fel, mint az eddigieket. Éppen az események, problémák és eredmények hallatlan torlódása miatt nem célszerű az eddigi kronológiai sorrend alkalmazása. Ehelyett az elmúlt harminc év történetét bizonyos tematikai rendezőel­vek szerint összegezzük. Így kívántuk elkerülni a részletekben való elmerülés veszélyét, pontosabban: leginkább így láttuk lehetségesnek, hogy erről a három évtizedről az olvasó elé minél kerekebb, lényegretörőbb és hiteles képet tudjunk vetíteni.