A 90 év története

A 90 év története

A Vasas Kórus megalakulásának történetét a lehető leghitelesebb forrásból, isiagától a szervezőjétől, Szász Sándortól tudjuk, aki a megalakulás után hosszú éveken át választott elnöke is volt kórusának. A kórus fennállásának negyedszázados évfordulóján, 1928-ban ő készítette el azt a - fotókkal tarkított - ünnepi beszámolót (A Budapesti Vasasok Dalkarának 25 éves története, 1903-1928. - Világosság Rt. Bp. - 14.p.), amelyből a legapróbb részletességgel megismerhetjük a megalakulás körülményeit.

1903 márciusában az épületlakatosok budapesti szakegyletének választmányában (vezetőségében) vetődött fel először a szakma saját dalkarának a megszervezése. (A szakegylet akkor ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.) Ebben az időben a fővárosban a lakatos szakma e szűkebb tartományában mintegy 2000 szakmunkást tartottak nyilván, ám közülük ekkor még alig 250-en voltak tagjai a szakegyletnek, azaz saját szakmai érdekképviseleti szervüknek. Az építkezési láz lanyhulásával, s a munkanélküliségtől való félelem árnyékában remélhetőnek tűnt, hogy a dalkar megalakulása olyanokat is a szakegyletbe vonz, akik egyébként más indokból még nem csatlakoznának a szervezethez. Jól számítottak.

Szász Sándor szerint 1903 március és október között többen is sikertelenül próbálkoz­tak a kórus megszervezésével, míg végül harmadszori nekifutásra, neki sikerült: októberre 120 szaktársat tudott megnyerni, hogy részt vegyen a karnagyi meghallgatá­son („lehangoláson"). Közülük 80-nál többen bizonyultak alkalmasnak kórustagnak, így 1903 október derekán, Szabó Károly zenetanár vezetésével hozzáláthattak a tanuláshoz, hogy mielőbb bemutatkozhassanak a közönség előtt. Az alakuló közgyűlésen, amelyen Miszlay Györgyöt választották meg elnöknek, már egy - könnyen énekelhető, akkor divatos - nótafeldolgozást is előadtak, ízelítőnek: „Fehér galamb száll alája, / Kiskertemnek pázsitjára..."

Az épületlakatosok szakegylete anyagi nehézségeik miatt éppen a 16. vendéglő belső helyiségében próbálta átvészelni a nehéz hónapokat (VI. Hunyadi tér 3. Kecskeméti­féle vendéglő), amikor a dalkar megalakult. Ennek a 8-szor 4 méteres belső termében teremtettek a dalárdának is gyakorlási, felkészülési lehetőséget. Két évig szorongtak a dalosok ebben a szűk helyiségben, ám a Lelkesedésük oly határtalan volt, - írja Szász Sándor, hogy később ezt az időszakot tekintették mind a kórus, mind a szakegylet „hőskorának". A szakegylet tagjainak száma 1904 márciusára 1600-ra emelkedett. Az anyagi gondok enyhülésével lehetővé vált, hogy egy új, tágas helyiségbe költözhes­senek. A Csengery és Dob utca sarkán létezett akkor a Piatnik-féle kártyagyár. Annak a 20-szor 6 méteres nagytermét bérelték ki a kóruspróbák számára, amelyben már 80­an is kényelmesen elfértek, kottatárukat és hangszerüket (80 aranykoronáért vették meg a harmóniumot az éppen feloszlóban lévő Lepter-féle lakatosárugyári dalárdától) is el tudták benne helyezni.

1904 májusában Szabó Károlyt a karnagyi pulpituson Czigler Béla váltotta föl, aki akkor a fővárosi férfikarok egyik legismertebb karmestere és komponistája volt. Számos kórusművét az egész országban szívesen énekelték a dalárdák: Szerenád, jer ki rózsám, Búza közé szállt... stb.

Czigler működése nyomán a Vasas Kórus gyors fejlődésnek indult. Májustól októberig, a kórus megalakulásának első évfordulójára rendezett zenei estén a közönség már egy

kerek kis repertoárral ismerkedhetett meg: 3 nótafeldolgozás, 5 munkásdal s egy gyászinduló sorakozott a műsortárukban.

1904-ben szerte az országban már tucatnyi vasas kórus működött, így indokolt volt, hogy szeptember 1-én megalakították a saját szövetségüket, a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Dalosszövetségét. Elnökének éppen Miszlay Györgyöt választották meg, aki az épületlakatosok kórusának elnökeként a dalosok körében igen nagy népszerűségnek örvendett. Elnökhelyettes: Schultz Dániel bádogos és jegyző: Kutasi Gábor kovács kisiparos lett.

A kórus gyors szakmai fejlődése, a fellépések számának megszaporodása és a központi szervezettel közös elnök léte azonban nem csupán örömet és megelégedést szült a kórus belső életében. Elég hamar felvetődött a gondolat, mi lenne, ha az épületlakatosok kórusa előlépne a vasasok dalosszövetsége központi énekkarává? Az „ötletet" az épületlakatosok szakegyletében nem fogadta lelkes helyeslés, sőt az önállósulási törekvések hangoztatása miatt több ízben fegyelmi eljárást is indítottak a kórus elnöksége, főleg Miszlay személye ellen. Emiatt 1905 augusztusában az összehívott rendkívüli kórus-közgyűlésen - Miszlayval az élén - az elnökség testületileg lemondott és sértődötten elhagyták a termet. Miszlay helyébe - szakegyleti javaslatra - előbb Anderkó Endrét, majd amikor az képtelen volt a belső nehézségek­kel megküzdeni, Pfléger Gyulát választották meg elnöknek. Ám a lázongó dalosokkal ő sem boldogult, így végül 1906-ban Rucska Sándorban végre megtalálták azt a személyt, aki a kórus és a szakegylet közötti konfliktust nyugvópontra tudta vezetni.

Az élet fintora, hogy amiért hat évvel korábban Miszlayék még dorgálásban, sőt fegyelmiben részesültek, 1911-ben automatikusan megvalósult: Az épületlakatosok kórusát nevezeték ki a Budapesti Vasasok Dalkarává, ami úgy vált lehetővé, hogy a sokféle vasas szakosztályból a fővárosban is megalakult a Vasasok Budapesti Helyi csoportja, amelyhez 1911-ben a vidéki csoportok csatlakozása révén létrejöhetett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége, amelynek indokolt volt az igénye egy kiemelt rangú központi kórusra. Azóta hívják az eredetileg épületla­katosok dalárdáját az egyszerűség kedvéért a mozgalomban Vasas Kórusnak.

Miközben ez a szervezeti átrendeződés éveken át zavarta a kórus belső életét, 1907­ben újabb karnagyváltást is átvészeltek: Czigler Béla örökébe Stark Henrik fővárosi zenetanár lépett, akinek a működése alatt - miután elültek a belső bajok -, a kórus fejlődése valósággal szárnyakat kapott.

Stark a nagyhírű Budapesti Általános Munkásdalegyletnek megalakulása óta (1892) volt a vezetője. Országos hírnevét azonban nem annyira a karmesteri, mint inkább a komponista tevékenysége révén érte le. Egy évtized alatt ugyanis kórusát egész

repertoárra való énekelnivalóval látta el, olyannal, amelyre az egész ország munkás­kórus-mozgalma „vevőnek" bizonyult. Mozgalmi dalai futótűzként terjedtek el a fővárosban és vidéken egyaránt. Valamennyi közt a legnépszerűbb az „Itt van újra május elseje" kezdetű alkalmi dal volt, amelyet dalosai kívánságára 1892-ben a május elsejei felvonuláson való részvétel alkatmára komponált.

 Ez az önellátásra való berendezkedés kényszerű helyzetük következménye volt: nevesebb hazai zeneszerző az ilyen „kiélezett tematikájú" művek megzenésítésének hatósági kockázatát nem vállalta, így a munkáskórusok saját politikai céljaikat szolgáló művekért importhoz voltak kénytelenek fordulni. Csakhogy ezzel a hazai igényeket csak részben lehetett kielégíteni. Szükség volt eredeti magyar műre is. Ilyen művekért sokáig saját karvezetőjükhöz fordultak, így ezek a művek művészi értékben elmaradtak a polgáriak kórusaiban énekelt igényesebb alkotásoktól.

 Az importból származó művek többsége a szomszéd osztrák-, német-, kisebb mértékben a cseh munkásmozgalomból került át hozzánk. Mint pl. az osztrák Scheu, J.: Das Lied der Arbeit című indulója, amely - Gyagyovszky Emil fordításában - a „Munka dala" címmel az egyik legnépszerűbb hazai munkásdalnak bizonyult. Több évtizedig vezetett az énekelt művek statisztikájában. A legrangosabbnak és a legmaradandóbbnak azonban a Marseillaise számított, amely ezekben az évtizedek­ben munkás-összejöveteleken, rendezvényeken valósággal a himnusz szerepét töltötte be. A 80-as évek eleje óta többféle szövegváltozattal is előfordult. A legtovább' a Csizmadia Sándor féle „Nem lesz a tőke úr mirajtunk" kezdetű tartotta magát, mindaddig, amíg 1948-ban, - 1848 centenáriuma alkalmából - Kodály, Jankovich Ferenc szövegére megírta „Szabadsághimnusz"-át, amely minden korábbinál magasabb zenei érték formájában bocsátotta a társadalom „rendelkezésére" ezt a remekművet, a francia nemzet hivatalos himnuszának dallamát. A Vasas Kórus azon nyomban a műsorára tűzte.

 

1912-ben a központi együttessé előlépett Vasas Kórus belépett a Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetségébe, amelynek a tagjai között a szövetség megszűné­séig (1948) mindvégig az élvonalban, azaz a legjobb munkáskórusok egyikeként tartották nyilván. A munkások dalosszövetsége még 1908-ban alakult, de akkoriban mind a Vasas Kórusra, mind fenntartójukra, az épületlakatosok szakosztályára rossz idők jártak: több mint másfél évig (1910-ig) - hatósági felfüggesztés miatt - működésüket szüneteltetni voltak kénytelenek. Íme a magyarázat, hogy miért csak 1912-ben csatlakoztak az országos szakmai szervezetükhöz, a dalosszövetséghez.

Stark Henrik 1912 novemberében mindkét kórusánál, - a Budapesti Általánosnál és a Vasasoknál - helyét a nála jóval fiatalabb Kiss Károlynak adta át, aki - mint Szász Sándor írja visszaemlékezésében - a vasasoknál „nagy ambícióval, felkészültséggel és szigorú fegyelem betartásával" látott munkához és irányította hosszú időn át a kórus művészi munkáját.

Kiss Károly mind énekeseinek, mind a kórus közönségének gyakran szerzett örömet a jól előkészített sikeres fellépéseikkel. Jól ismerte kórusa teljesítőképességét és azt is tudta, a közönség milyen műveknek tapsol leginkább. Nagy műgonddal válogatta össze a kórusa műsorát, így számításai beváltak: egyre több felkérés érkezett a kórus címére. Népszerűségük egyre nőtt. Ebben az időben különösen két Révfy­kompozíciónak volt nagy sikere; mindkettő a munkás-dalosszövetség országos kórusmű pályázatán részesült jutalomban. Az egyik Vanczák János (a vasas szakszervezet egyik vezetője) szövegére készült és „népdalegyveleg"-nek titulált nótafeldolgozás volt (Bimbó fakad, virul a lomb... "); a másik - Gyagyovszky Emil versére írt - egy igen népszerű munkásinduló (Titán vagy nép!), amely a közönség. körében minden fellépésen viharos tetszést váltott ki.

Kiss Károly 14 éves működése sem volt zavartalan: az l. világháború 6 évet (1914­1921) rabolt el tőlük, legalábbis Szász Sándor az újra kezdés időpontját 1921 március 30-ában jelöli meg.

Az 1921-ben újraéledő kórus talpraállítói megérdemlik, hogy név szerint említsük őket. Bacsinszky Andor, Brunner Lénárd, Farkas György, Loipner János, Ősz József és Zsák László. Rucska Sándor, aki a kórusban 1906 óta közmegelégedésre látta el az elnöki tisztet, a háború után Szegedre költözött. Ám most, az újjáéledő dalkör vezetői kérlelték őt, jöjjön vissza! S ő jött. Felköltözött-a fővárosba és ott folytatta, ahol a háború után abbahagyta: újabb 8 esztendőre biztosította a kórus békés alkotómun­káját, mint újraválasztott elnök.

Az 1921-es újrakezdés vetette fel az igényt a sajátjeligére. A kórus házi pályázatán a szöveg első díját Vanczák János nyerte el, amelyre Kiss Károly készített zenét: „Szálljon dalunk, mint bérc fölött száll-száll a büszke sas, / Hirdesse zord balsors között: győz küzdve a Vasas!" 1926-ig minden fellépésüket ezzel a jeligével kezdték, mígnem az új karnagy, Novák Károly, szükségét érezte, hogy a kórusa ezentúl az ő szerzeményével nyissa meg szerepléseiket. Novák szövegírója is Vanczák János volt: „Dicső jövőről álmodunk, /Dalunk szívből fakad. / Hirdesse büszke jelszavunk: Vasas ne hagyd magad!"

1921 és 1926 között a kórus életében jóval több említésre érdemes esemény zajlott le, mint amennyit Szász Sándor idézett írásából megtudhatunk. Ezekről a központi archívumokban fellelhető jegyzőkönyvek és nyomtatott műsorlapok tanúskodnak, egészen 1926 januárjáig. Attól kezdve ugyanis legfontosabb hiteles forrásunk a dalosszövetség új hivatalos lapja (Munkások Dal- és Zeneközlönye, ezentúl Mudzk),

amelyre bizton támaszkodhatunk, mert az mindenkor feladatának tekintette, hogy a munkásénekkarok életének minden jelentősebb eseményéről tudósítson, így a Vasas Kóruséról is.

 

A Vasas Kórus első olyan közszereplése, amelynek műsoráról hiteles adataink vannak, 1922 pünkösdjén hangzott el a Kőbányai Régi Sörház nagytermében. Itt rendezte meg a munkásdalosszövetség - a tanácsköztársaság bukása utáni-első dalostalálkozóját, egyelőre' fővárosi énekkarok közreműködésével. A műsor kizárólag közöskari számokból állt, vezényelt dr. Újj József, a szövetség országos karnagya: Kirchner: Jelige; Blobner: Munkásüdvözlet; Pacius: A finn dal; Méder: Harangoznak, imádkoz­zunk, Hoppe: Daloljatok!, Huber: Cserebogár, Gramm: Fel szocialisták! A Vasas Kóruson kívül az összkarban Kiss Károly másik három énekkara is szerepelt: a Kőbányai Általános Munkásdalkör, az Albertfalvai Munkás Dalárda és a Budapesti Egyenlőség Dalkar.

 1923 nyarán a Vasas Kórus - Kiss Károly irányításával - már egy vidéki meghívásnak is sikerrel eleget tett: egy szombathelyi munkáskórus hívta meg őket vendégszereplés­re, amely az ottani városi színházban nagyszabású kórushangversenyt rendezett. A korabeli sajtó nagy elismeréssel ír a fővárosi énekkar, a vasasok szerepléséről.

 

A következő szövetségi dalosünnepség ismét Kőbányán zajlott le, 1923augusztus 19­20-án, amelyen Kiss Károllyal az élen a vasasok is közreműködtek. (Lásd a Népszava előzetesét: 1923. augusztus 12.) Két év múlva, 1925 pünkösdjén a dalosszövetség az újpesti Szúnyogszigeten rendezte meg soron következő dalosünnepségét, de most már országos jelleggel, nagyszámú vidéki munkáskórus részvételével. Ezen már a vasasok önálló számmal is felléptek, de a sajtó a mű címét nem közli.

 A dalosszövetség megalakulásától 17 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre önálló, saját szaklapot alapíthasson magának. Érdekes momentum, hogy az első lap kolofonjá­ban a lap kiadójaként Rucska Sándor, a Vasas kórus elnökének a neve olvasható (Mudzk, 1926. március 28. 56. old.) Ugyanabban a lapszámban olvashatjuk azt is, hogy a szövetség közgyűlésén, az építők székházában (Aréna út 68.) Rucska Sándort az alapszabály módosító bizottság tagjának is megválasztották. (Mudzk. 1926. 55-57. old.)

 Ebben az időben jellegzetes szövetségi kezdeményezés a Zeneakadémia nagyter­mében, vasárnap délelőttönként, a matinészerűen megrendezett csoporthangver­senyek elindítása. Ezeken a pillanatnyilag legfelkészültebb munkáskórusok - kettes­hármas párosításban - a főváros legelőkelőbb hangversenypódiumán bizonyíthatták közönségük előtt művészi teljesítőképességüket. A kijelölt kórusok ezt megtiszteltetés­nek vették, s saját közönségük rendszerint szívesen kísérte el kedvencüket az akadémiára a város legtávolabbi zugából is.

1926. március 28-án számszerint már az V. ilyen csoporthangverseny zajlott le, amelyen - Kiss Károly vezetésével - a Vasas Kórus is a kedvezményezettek sorába léphetett: Műsorukon Volkmann Róbert: Esti dal-a és Farkas Nándor: Két temetés című műve szerepelt. A bemutatkozás remekül sikerült. A krónikás dicsérő szavai a lap 64. oldalán olvashatók.

 

1926-ban a Vasas Kórus az első-vidéken megrendezett - országos dalosünnepségen, Szegeden is fellépett, méghozzá az első napon a hangversenyen önálló számmal is (Farkas Nándor: Két temetés) és a hangversenyt záró összkarban is (Grieg: Új föld felé). Egyéni produkciójukról a krónikás ezt írta: „A Farkas-mű nehéz ugyan, de rendkívül hatásos, közönségsikere biztos." „A Vasasok igazi vastapsot érdemeltek ki a művészetükért." (Mudzk. 1926. 7. old.) Az összkari Grieg-mű (vezényelte Újj József) baritonszólójában tűnt föl először a vasasok remek szólistája, Kraudy Elemér tehetsége, aki később évtizedeken át sok-sok nagysikerű fellépés ünnepelt hőse volt. (Mudzk. 1926.94. old.)

Az Epreserdőben 1926 nyarán (augusztus 15.) a szövetség csupa összkarból álló szabadtéri hangversenyt rendezett, amely azért nevezetes a Vasasok szempontjából, mert ennek keretében karnagyuk, Kiss Károly is vezényelt egy oszlopkart. Ebben a Vasas Kórus is közreműködött: Dankó Pista: Megkondult a kecskeméti...; Hoppe: A reményhez; majd utána még a zárószámban is (Kerner: Ne ölj!) vez. Újj József. Ennek a programnak a főpróbáját augusztus 8-án a vasasok Thökölyi úti székházának udvarán tartották meg. (Mudzk. 1926. 141. old.)

1926 novemberében Kiss Károly megvált a kórustól. Helyét az országos karnagy helyettese, Novák Károly töltötte be, akinek irányítása alatt a kórus országos hírneve nőttön nőtt. Most már a kórus azt is megengedhette magának, hogy a vezető karnagy mellett - Müller Miksa személyében - másodkarnagyot is alkalmazzon. A Novák­Müller kettős nyolc évig (1926-1934) gazdagította a kórus sikersorozatát. Bemutatkozó házi rendezvényükön már az új, Novák féle jeligével nyitottak: „...Vasas ne hagyd magad!"

1927-ben a kórus erejéből már önálló dalest megrendezésére is telt. Erre április 9-én, a Thököly úti székházban került sor, amely méltó nyitánya volt az 1928-as jubileumi év rendezvényeinek, azaz a Vasas Kórus fennállásának negyedszázados évfordulójára tervezett ünnepi eseményeknek. Ezt az önálló estet azonban még megelőzte az a zeneakadémiai szereplés, amelyre február 27-én, a szövetség soron következő csoporthangversenyén került sor. Önálló számuk ezúttal Lányi Ernő: Lenge nád című kompozíciója volt. A krónikás elégedetten nyilatkozott a nagyterem zsúfoltságáról, s dicsérte a Vasas Kórust, mert - szerinte -',,a legtöbb jegyet erre az alkalomra a vasasok adták el." (Mudzk. 1927. 71. old.)

Ezt a fellépést követte márciusban az az egyesületi közgyűlés, amelyen a 25 éves jubileum programját elhatározták és Szász Sándort megbízták visszaemlékezése megírására. Röviddel e közgyűlés előtt a szövetségben Rucska Sándort, a vasasok elnökét a szövetség választmányi tagjává választották. Itt, az egyesület közgyűlésén pedig Vanczák János országgyűlési képviselőt a Vasas Kórus örökös tiszteletbeli elnökének kiáltották ki. (Mudzk. 1927. 60. o.)

 

Az április 9-i első önálló hangversenyüket a vasasok már tartalommal is meg tudták tölteni, sőt még közönségük vidám kedélyállapotáról is gondoskodtak: az akkoriban igen népszerű konferansziét, Szentivónyi Kálmánt nyerték meg köreműködőnek. Saját önálló számaik: Lányi Ernő: Lenge nád; Pogatschnigg - Szabolcska: Dal a dalról; és Kerner Jenő: Ne ölj? A siker igen nagy volt. (Mudzk. 1927. 77. old.)

1927. szeptember 11-én a Tattersaal-ban a szövetség Népünnepélyt és szabadtéri hangversenyt rendezett. Egyik oszlopkarát Novák Károly vezényelte, ebben lépett fel a Vasas Kórus is: Pogatschnigg: Szabadságdal; és Várföldy: Mi volt nekem a szerelem című műve szerepelt a műsorukon. A krónikás azúttal méltatását e sorokkal fejezi be: „ ...azokat, akik a műsor után is ott maradtak és letelepedtek a fűben, a Kültelkiek és a Vasasok kórusa szórakoztatta szebbnél szebb számokkal." (Mudzk. 1927. 163. old.)

 A Vasas Kórus január 28-i évi rendes közgyűlésén úgy döntött, hogy a körülmények alakulása miatt saját jubileumi hangversenyüket és díszközgyűlésüket csak az év vége felé, októberben, vagy novemberben rendezik meg. A közgyűlésen Csapó Sámuel, a vasasok szövetségének országos titkára és Szász Sándor, az épületlakatosok szövetségének titkára elnökölt. A váratlan körülmény Novák Károly országos megbízatásával függött össze: A szövetség úgy döntött, hogy a német nemzetközi szervezet megívásának eleget tesz és - Novák Károly vezetésével - egy válogatott munkáskórussal mi is részt veszünk a Hannoverben, 1928. június 17-én megrendezen­dő nemzetközi munkáskórus találkozón. A válogatott kórus törzsét Novák egyik kórusa, a Senefelder Dalkör adta, amelyhez kiegészítésként más fővárosi kórusok is benevezhettek egy-két tehetséges énekesükkel. A vasasok is éltek a lehetőséggel. Velük együtt az alkalmi férfikar létszáma 63-ra emelkedett. A főpróbának számító hazai bemutatójuk a zeneakadémián 1928. június 9-én zajlott le, amelyről méltatást a közlönyben Újj József írt. (Mudzk. 1928. 118-119. old.)

 Rucska Sándor szövetségi ázsiója tovább nőtt: a 20 éves jubileumi közgyűlésen Rucskát a szövetség alelnökévé választották. (Mudzk. 1928. 58.old.) A vasasok házatáján pedig Müller Miksát ünnepelte a tagság századik vezénylése alkalmából. Érdemeit Rucska elnök méltatta és szavainak egy oklevéllel adott nagyobb nyomaté­kot. (Mudzk. 1928. 50-51. old.)

A Vasas Kórus újabb nagy sikerét a Zeneakadémián március 25-én aratta, Méder Mihály: Zúg az erdő című darabjával, amelyet a szövetség 20 éves jubileumi hangversenyén - Novák Károly vezényletével - énekelt, mint közreműködő kórus. (Mudzk. 1928. 58.old.) Ugyanezzel a Méder-művel szerepeltek május 26-28-án Debrecenben is, a szövetség újabb országos dalosünnepségén. Utólag a hivatalos értékelésben kiérdemelték produkciójukért a félmondatos kitérőt: „A vasasoknak sokesztendős fennállásuk óta ez az egyik legsikeresebb szereplésük volt," (Mudzk. 1928. 110.old.) Debrecenben az egyik oszlopkart is a vasasok karnagya vezényelte, de ebben a Vasas Kórus csak egy volt a többi között. Műsoruk: Kirchner: Jelige; Thern: Dalünnepen; Hoppe: A reményhez és Kerner: Repülj dalunk! (Mudzk. 1928.92.old.)

 

A vasasok Magdolna utcai Székházát 1928. október 28-án avatták fel. Az ünnepi műsorban a budapesti és a diósgyőri vasas dalárda és a szövetség központi zenekara váltotta egymást a színpadon, de volt szám, amit közösen adtak elő. A budapesti Vasas Kórus - Novák Károllyal az élén - Novák-Szakasits: A dal szárnyán; Scheu: A munka dala; Lob Ottó: Májusban (a baritonszólót Kraudy Elemér énekelte); és a zenekar kíséretével Lányi: Munkáshimnusz-át adta elő, nagy sikerrel. (Mudzk. 1928. 172. old.) Egyébként a Vasas Kórus már június óta az új székházban tartotta rendszeres próbáit is. (Uo.106.old.)

 A Vasas Kórus 25 éves jubileumának ünnepi hangversenyét és díszközgyűlését végül is 1928. november 17-én a székház nagytermében rendezték meg. Rucska javaslatára a műsorban közreműködőként meghívták a Hannoverben járt alkalmi férfikart, ami annál kézenfekvőbbnek tűnt, mivel annak a karnagya is Novák Károly volt. Műsora igen tanulságos, megérdemli, hogy teljes terjedelmében rögzítsük. A hangverseny napjának délelőttjén, ugyancsak a székházban rendezték meg a díszközgyűlést, amelyről a közlönyben Icucska írt beszámolót. (Mudzk. 1928.168.old.)

 Ünnepi műsor: Offenbach: Savoyardok-nyitány (a szövetség központi zenekara, vez. Kralovetz Nándor); Lányi Ernő: Munkáshimnusz (a Hannoveri kórus és a vasasok együtt, zenekari kísérettel, vez. Novák Károly); Ünnepi beszéd: Kabók Lajos, országgyűlési képviselő; Novák: Jelige és Novák: A dal szárnyán (Vasas Kórus, vez. Novák Károly); Pajor Oszkár három verset mond el; Fischer Annie hegedűművésznő (!) három Hubay-darabot játszik, - szünet - Haydn: VI. szimfónia II. tétele (központi zenekar); Pogatschnigg: Dal a dalról; Demény: Szerenád; Novák: Zászlóbontás (a Hannoveri Kórus vez. Novák Károly); Laurisin Lajos három dalt énekel; Thern Károly: Dalünnepen (zenekari kísérettel); Baumgartner: Ki szabad? és Novák: Odabenn a nagykocsmában (Vasas Kórus, vez. Novák Károly); Szász Sándor beszél a Vasas Kórus történetéről; Fucik: A kovácsok-jellemkép (a szövetségi zenekar, vez. Kralovetz Nándor.

Ez a jubileumi műsor - mai szemmel nézve - szinte kínálja néhány utólagos tanulság levonását. Érdemes erre néhány percet szánnunk, mert enélkül a következő évtized változásai nehezen lennénk méltányolhatók.

- Ha az ország kóruskultúráját ez időben külföldön is reprezentáló Hannove­ri Kórus repertoárjából nem telik többre, mint Demény gyengécske Szerenád-ja, Pogatschniggnak és Lányi Ernőnek nem éppen a legértékesebb alkotásai, sőt, ha a kötelező mozgalmi darabok közül is a legelkopottabb (a Zászlóbontás) kerülhet egy reprezentatív együttes szereplésének műsorára, akkor kevésbé csodálkozhatunk azon, ha a vasasokhoz hasonló élvonal­beli munkáskórus műsorán ebben az időben még csúcsteljesítménynek számít olyan új Novák-kompozíció bemutatása, mint a - Szakasits versére készült -,,A dal szárnyán", a német nyelvterületről átvett: Baumgartner: Ki szabad? című darab, és talán az is érthető, ha záró számként saját jubileumi műsorukon karmesterüknek egyik hagyományos nótafeldolgozása hangzik el. (Még ha az „népdalegyveleg" címen szerepel is.)

- Ebből nem túlzás az egész magyar énekkari kultúra korabeli művészi színvonalára következtetni. Beleértve ebbe a polgári szövetséghez tartozó kórusokat is. Nem sokat tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ezt a repertoárt és az ehhez kapcsolódó előadásmódot nehéz lenne esztétikai mércével minősíte­nünk. Vagy ha ezt tennénk, nem jutnánk túlságosan Lelkesítő eredmények­hez. Különösen nem, ha meggondoljuk, hogy 1923 (Kodály: Psalmus-ának a bemutató éve) óta Kodály csodálatos gyermekkarait az ifjúsági kórusok már széltében-hosszában lelkesen éneklik és hogy ez idő tájt számos modern, újszerű magyar mű és egyre több klasszikus érték csendül fel szerte az országban amatőr kórusok előadásában. Nem is az élvonalbeliekén, hanem az eddig alig ismert, de bátran kezdeményező énekkarok műsorain. Várható volt, hogy a kórusmozgalomban a fejlődésnek ez a feszítő ellent­mondása előbb-utóbb feloldást követel. Az 1930-al kezdődő évtized ezt a feloldást az egész országban, így a Vasas Kórus életében is meghozta. Addig azonban még sok feljegyzésre érdemes esemény zajlott le a vasasok háza táján. Vegyük ezeket is sorra:

A Vasas Kórus 1929. évi rendes közgyűlésén Rucska Sándort az elnöki poszton (21 év után) Szász Sándor váltotta föl. (Mudzk. 1929.49.old.) Rucskát most is csak meggyengült egészségi állapota kényszerítette erre a lépésre. Az esemény folytatása ugyancsak a vasas székházban zajlott le 1929. decemberében. Az arra illetékesek impozáns ünnepi külsőségek között mondtak köszönetet a „25 éves dalos" Rucska Sándornak: a kórus mellett, a szövetség vezetőségében végzett számottevő közéleti tevékenységével is kiérdemelte az elismerést. Az ünnepségről a közlönyben a szövetség elnöke, Schein Béla számolt be. (Mudzk. 1930.5. old.)

Ebben az évben több kiemelkedő esemény, ami ide kívánkozna nem történt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ebben az „eseménytelen" évben Virág Ferenc titkár beszámolója szerint a kórus összesen 65 sikeres fellépéséről adhatott számot a közgyűlés résztvevőinek! (Mudzk. 1930. 144.old.)

 A dalosszövetség 1930. június 7-9. között rendezte meg Győrben soron következő országos dalosünnepségét. A vasasok a Loyd nagytermében az első díszhangver­senyen, annak záró számaként léphettek dobogóra. J.Strauss: A szép kék Dunán című darabjával igen szépen szerepeltek. Hetekkel az ünnepség után a közlönyben erről a krónikás imígyen számolt be: „A nagysikerű műsor utolsó és egyben az egyik kiemelkedő száma a Budapesti Vas- és Fémmunkások Dalkörének szereplése volt. Novák Károly vezénylete és zongorakísérete mellett Johann Strauss: A szép kék Dunán cími kórusát énekelték és lendületes, magas nívójú előadásukkal zajos tetszést arattak." (Mudzk. 1930.106.old.)

 A háromnapos dalosünnepség műsorában most is - mint minden ilyen alkalommal - kiemelkedő szerepet töltöttek be az ún. oszlopkarok és összkarok. Azok, amelyekben a Vasas Kórus is közreműködött, egy-egy pályadíjnyertes kórusmű bemutatására vállalkoztak. Az egyik Révfy Gézának - Gyagyovszky Emil versére írt - Toborzója, a másik Molnár Antalnak egy újszerű és igényes népdalfeldolgozása (a „Borúra derű című) volt. Különösen a Molnár-mű megtanulása okozott az újszerű hangzáshoz nem szokott kórusoknak nehézséget, ezért jónéhányan vissza is léptek a közreműködéstől. A vasasok nem! Az említett utólagos értékelésben a Molnár-mű bemutatójáról ez olvasható: „Csak egy kis oszlopkar énekelte, de akik vállalták a nehéz művet, briliáns felkészültséggel oldották meg." Vezényelt: Újj József. (Mudzk. 1930.107.old.)

 Ezen az ünnepségen Novák Károly azt az oszlopkart vezényelte, amely a legszok­ványosabb műveket énekelte. Figyelemre és dicséretre érdemes, hogy Novák a Vasas Kórust nem ebben, hanem az Újj József által vezényelteken állította színpadra; ott, ahol próbára tehették tudásukat. Nem csalódott; kórusa remekül helytállt. Ez már a Vasas Kórus életében is az említett megújhodás első jelének tekinthető.

 

1930-ban a szövetség nyári szabadtéri hangversenyét a Városligetben (az Iparcsarnok előtti Zenepavilonban) rendezte meg. Ez alkalommal a műsort Novák két kórusa, a Senefelder Dalkör és a Vasas Kórus szolgáltatta. Mindkét kórus önállóan is, együtt i5 3-3 számmal lépett a közönség elé. A vasasok számai: Novák: A dal szárnyán; Lob Ottó: Májusban (szóló: Kraudy Elemér), és Méder: Zúg az erdő. A két kórus együttes számai: Novák: Zászlóbontás; Novák: régi magyar nóták és Kirchner: Jelige. (Mudzk. 1930.116.old.)

Alig múlt egy éve, hogy a Magyar Rádió mikrofonja munkásénekkarok számára is hozzáférhetővé vált, s ez év július 31-én az esti órákban a vasasok énekét is az éter hullámain át hallhatta a kórus közönsége. Partnerük a bőrösök énekkara volt. A Vasas Kórus műsora Baumgartner: Ki szabad? és J. Strauss: A szép kék Dunán. A két kórus szép teljesítményéről a közlönyben Pajor Oszkár, a szövetség titkára számolt be. (Mudzk. 1930. 128. old.)

 A Vasas Kórus évi rendes közgyűlésén, 1931. március 7-én Rucska Sándort díszelnökké választották. Elnök: Gecse János, helyettese: Virág Lajos; titkár: Müller Miksa; helyettese: Feczkó Lajos. (Mudzk. 1931.72.old.) A szövetség lapjában ezzel egyidőben a szerkesztőség meleg szavakkal köszönti az 50 éves Rucskát (1881. március 14.), aki ízig-vérig dalos, aki ugyan mostanában sokat gyengélkedik, de meg nem adja magát: Újra és újra talpra áll és lelkesen folytatja közérdekű munkáját a dalosszövetségért. (Mudzk. 1931.47.old.)

 

A szövetség zeneakadémiai hangversenyén, 1931. március 29-én kivételesen nem kettő, hanem hét munkásénekkar lépett dobogóra, hogy tudása legjavával kiérdemelje a közönség elismerését. A terem most is zsúfolásig megtelt. A Vasas Kórus most is megszokott partnerével, a Senefelder Dalkörrel lépett fel, mivel karnagyuk közös volt: Novák Károly. Közös produkciójukkal nagy sikert értek el. Goldmark: Tavasz hálója és J.Strauss: A szép kék Dunán. Zongorán Novák Károly kísért. A Goldmark-darab a polgáriak műsorán már évek óta „sláger"-nek számított, ám a vasasok előadásával most próbálkoztak először. Nekik is sikerük volt vele. (Mudzk. 193l.I44.old.)

 

A szövetség évadzáró nyári szabadtéri hangversenyét az idén ismét az Iparcsarnok előtti Zenepavilonban, 1931. szeptember 3-án rendezte meg. A műsornak most nem is annyira a vasasok, mint inkább „utánpótlás" együttesek bemutatkozása volt a szenzációja. Vezényelt Váradi István és Graff (Nádasdy) Kánmán. (Mudzk. 1931.102.old.) Az előzmény: 1930-ban, a győri országos dalostalálkozón általános feltűnést keltett egy munkás gyermekkar közre­működése. (Nem iskolai kórus volt, hanem egy fővárosi Gyermekbarát Egyesület munkásgyerekeiből alakult együttes.) Műsorukban Bartók-gyűjtötte népdalok szerepeltek unisono, majd Kodály: Süket sógorának remek előadásával kápráztatták el a közönséget. Egy bécsi szaklap munkatársa elragadtatással írt „a nagyok közt a kicsinyek nagyszerű teljesítményéről." Nem lehet tudni, kinek jutott eszébe, hogy Váradit felkérjék egy vasas utánpótlás-együttes megszervezésére és vezetésére, de tény, hogy most, egy év múltán az új ifjúsági kórus, mint a Vasas Kórus utánpótlás-együttese lépett színpadra a városligeti hangversenyen. Váradi neve mellett a közönség most találkozhatott először Graff (Nádasdy) Kálmán, a későbbi híres operarendező, műfordító és zeneszerző nevével, mint az utánpótlás­együttes másodkarnagyával.

Az 1929-ben elkezdődött és évekig elhúzódó világgazdasági válság nyomán hazánkban tapasztalható súlyos munkanélküliség és ennek következményeként a fokozódó elégedetlenség a kulturális életre is rányomta a maga bélyegét: a hatóságok megszigorították a rendezvények ellenőrzését, s mindennel szemben retorzióval léptek fel, ami a legkisebb mértékben is alkalmat szolgáltatott az elégedetlenség szítására. A szövetség p1. 1932-ben - megalakulásának 25. évfordulóján - egy nemzetközi munkásénekkari találkozót tervezett rendezni, ám ennek előké­születeit a belügyminisztérium az utolsó pillanatban leállíttatta.

 

A Vasas Kórus története szempontjából az eset azért érdemel említést, mert a szövetség közlönyében éppen Gecse János, a vasasok elnöke fejtette ki a legékesszó­lóbban a rendezvény nagyszerűségét, előnyeit és hasznát a hazai kóruskultúra fejlődésében.. (Mudzk. 1932.29. + 54.old.)

 A Vasas Kórus két rádiószereplése is feljegyzésre érdemes. Az egyiket 1932. májusában, a másikat egy év múlva, 1933. május 27-én teljesítették. Érett ugyan az idő, hogy Novák Károly megválik a kórustól, de ekkor Kézdy Krén Géza még csak vendégkarnagyként készítette fel a kórust e két fontos fellépésre. Az első műsora: S. Palmgreen: Tengerész a szénégetők között; Goll János: Barcarola; Zigler: Szerenád (Szóló: Kraudy Elemér) Baumgartner: Ki szabad?; és Them: Dalünnepen. (Mudzk. 1932.77.old.) A második szereplés műsora: Grieg: Új föld felé. A baritonszólót ezúttal Müller Gyula énekelte. (Mudzk. 1933.70.old.) Az északi romantika két mesterének, - Griegnek és Palmgreen-nek - a megjelenése a kórus műsorán kétségtelenül újdonságnak számít, de ebben az időben, amikor az élvonalbeli munkáskórusok műsorán egyre-másra tűnnek fel modern magyar művek és klasszikus remekek, Krén Géza vendégeskedésétől már többet is remélhettek volna a dalosok is, a közönség is.

 1932. július 10-én a Vasas Kórus temetni volt kénytelen: tiszteletbeli elnöküket, Vanczák Jánost (1870-1932) kísérték utolsó útjára. A gyászszertartáson a Budapesti Általános Munkás Dalegylet kórusával közösen énekelték el a - Vanczák-szövegre készült vasas Jeligé-t: „Vasas ne hagyd magad!" Vanczák ugyanis az Általánosnak is tiszteletbeli elnöke volt. (Mudzk. 1932.87-88.o.)

 

 A Budapesti Vasas Kórus 30 éves jubileumát 1933. november 11-én a Vasas Székházban ünnepelték meg. A szépen eltervezett hangverseny zsúfolt nézőtér előtt, ám némi „szépséghibával" zajlott le. Az akkoriban gyakran okvetetlenkedő rendőrségi cenzúra ezúttal a vasasok rendezvényét is célba vette. A szavalatokkal közreműködő Pajor Oszkár műsorából két Szakasits-verset húztak ki; a Váradi vezette „utánpótlás" együttes programjából pedig egy ifjúsági indulót töröltek. A cenzúrázás logikáját azonban nehéz megérteni, amikor pedig a Vasas Kórus műsorából „elfelejtették" törölni azt a Pringsheim-féle angol munkásindulót (a „Fáj, fáj..." kezdetűt), amelyet pedig a közönség minden előadás után rendszerint - politikai tüntetésnek is beillő vastapssal szokott jutalmazni. Most is így történt. J.Strauss: Kék Duna keringője ugyan kevésbé, de p1. Novák: Dalok a vihar és Grieg: Új föld felé című darabja (Csizmadia Sándor szövegfordításával) ugyancsak hatásos mozgalmi jellegű darabok voltak, s íme, most mégis háborítatlanul elhangozhattak. Vezényelt: Kézdy Krén Géza. (Mudzk. 1933.104.old.)

 

   

A szövetség Miskolcon, 1934. május 19-21-én rendezte meg szokásos országos dalosünnepségét. Krén Géza ezen már formálisan is átvette Novák Károlytól a Vasas Kórus irányítását. Az első díszhangversenyen léptek fel és egy érdekes új Remény­művet (a Kiskarrapszódia címűt) mutatták be. A nem könnyű feldolgozást Demény eredeti ősi népdalokból válogatta össze és kötötte csokorba, de a „tálalását" megkísérelte a hagyományos formában megoldani. (Mudzk. 1934.50-54.old.) A Demény-mű ezután még két alkalommal is szerepelt a kórus műsorán, mindig nagy közönségsikert aratva. Az egyik alkalom két hónappal később, a rádióban kínálkozott (Mudzk. 1934.78.old.) A másikra 1935 februárjában a szövetség egyik csoporthangversenyén került sor, de itt a Demény-mű mellett Guttmann Alfréd: Utolsó éj című drámai alkotása is elhangzott, szintén nagy tetszést aratva a közönség soraiban. A mű nemrég Németországból érkezett. Krén Géza abból a kötetből válogatta ki, amely - Lendvai Ervinnek - ott élő magyar származású zeneszerzőnek a közvetítésével jutott a hazai karvezetők kezébe, hogy kórusuk számára válogathas­sanak belőle. A kötet az akkoriban Németországban legdivatosabb kórusművek gyűjteménye volt. (Mudzk. 1935.22.old.)

 

1936. és 1937 mind a Vasas Kórus, mind pedig általában a munkásénekkarok fejlődésében korszakos jelentőségű: megtört a jég! A Liedertafel százéves egyeduralma felett eljárt az idő. A Bartók és Kodály nevével fémjelzett modern magyar zene fokozatosan győzedelmeskedett a begyepesedett hagyományok felett. Magyarázata, hogy a kórusok élére mind több olyan karvezető került, aki vagy már az új zenén nevelkedett, vagy legalábbis - amennyiben eredetileg a Liedertafel neveltje volt - képes volt saját ízlésében változást előidézni. A Vasas Kórus esetében mindkét változat előfordult.

A pécsi országos dalosünnepségen, 1936-ban p1. (május 30-június 1.) mind a kórusok egyéni produkcióiban, mind az összkarokban lemérhető volt a megújho­dási folyamat kezdete. Az egyéni produkciók közül (az előadók megjelölése nélkül) csak néhány mű címét említjük: Bárdos Lajos: Látod-e babám, és Réten, réten; Kodály: Kit kéne elvenni, Karádi nóták és Mátrai képek; Szabó Ferenc: Magyar parasztdalok. Összkarok: Ránki György-Várnai Zseni: Nem igaz!; Muszorgszkij-Várnai: Himnusz a naphoz és Leopoldi: Mindig előre! (Mudzk. 1936. 7-12.old.) Ez alkalommal a Vasas Kórus műsorán ismét egy német szerző, G.

Dietze: Fölfelé című műve hangzott el, Krén Géza vezényletével. A kritikus szerint: „a nehézveretű karművet Krén Géza magával ragadó szuggesztivitással vezényelte. Kétségtelen, hogy a Vasas Kórus ma a legjobb hanganyagú dalárda a mozgalom­ban." (Mudzk. 1936.69.old.)

Kézdy Krén Géza utolsó rádiószereplése a Vasassal (1937. április 26.) mindig emlékezetes marad, mert a vita, amely szereplésük kapcsán keletkezett Venetiáner Sándor és Krén Géza között, egyrészt az egész ország zenei közvéleménye előtt zajlott, másrészt teljes mértékben Krén Géza törekvésit igazolta. Már a választott művek is szokatlan bátorságról tanúskodtak. Bartók: Ne menj el!; Ismeretlen: Virágom, virágom; Videen: Vágyódás; Verdi: Légy vidám (a Rablók-ból); ám a műsor bevezető száma, egy csokorra való eredeti népdal unisono, attacca előadásban, egyedülálló kísérlet volt. (1930-ban, a győri országos dalosünnepségen a - Váradi István vezette - gyerekkar produkált ilyet, de akkor ezen senki sem akadt fenn) Krén Géza a népdalokat Bartók, Kodály, Molnár Antal és Domokos Pál Péter gyűjtéséből válogatta, s csak annyit tett, hogy témában, hangulatában és tempójában egymáshoz illőeket kapcsolt egymással össze, így a népdalcsokor önálló kompozíció benyomását keltette. A kritikus a közlönyben (Ventiáner Sándor) ezt a módit helytelenítette, mondván, hogy „a kóruséneklés lényege a többszólamúság, de legalább kettő." (Mudzk. 1937.37.old.) A következő számban Krén Géza „Az egyszólamú ének" című válaszában az egyszólamú éneklés létjogosultságát és történeti előzményeit fejtegeti. és állítja, hogy ma a kórusoknak fontős feladata az eredeti magyar népdalt ezzel az eszközzel is terjeszteni a közönség körében, na meg a dalosok körében is. (Mudzk. 1937. 58-59.old.) Venetiáner viszontválaszában már nem túl magabiztos, részben elfogadja Krén Géza érvelését, de azért továbbra is fenntartásait hangoztatja. (Mudzk. 1937.68.old.) Később az élet és a karénekes gyakorlat teljes mértékben Krén Gézát igazolta.

Ezután a Vasas Kórus szorgalmasan készülődött egy önálló zeneakadémiai hangversenyre, amelynek időpontját 1937 novemberében állapították meg. Krén Gézának azonban olyan halaszthatatlan elfoglaltsága keletkezett, ami miatt a hangversenyt vagy le kellett volna mondani, vagy egy - beugrásra képes és hajlandó - új karnagy után kellett nézniük. Ők az utóbbit választották. Halasztásról ugyanis szó sem lehetett, mert december 12-re ugyancsak az akadémia nagytermé­ben kellett sorra kerülnie annak a kiemelkedő jelentőségű szövetségi, jubileumi hangversenynek, amelynek két közöskari produkciójában a Vasas Kórus is érdekelt volt. Hallottak róla, hogy egy fiatal volt Kodály-növendék, Endre (András) Béla a közelmúltban két zenei „hőstettet" is produkált: Gázgyári férfikarával megelőzte Kodály: Fölszállott a páva című pályadíjnyertes művének a városi színházi bemutatóját, így az ősbemutató büszke címe őt illeti; másrészt azt is olvasták a lapokban, hogy Endre Béla milyen hatalmas művészi bravúrt hajtott végre, amikor

Bartók: Elmúlt időkből című, háromtételes, szörnyen nehéz férfikarát sikerrel bemutatta. Felkérték, és ő elfogadta, vállalta az akadémiai beugrást egy már előkészített műsorral. (Mudzk. 1938.7. old.)

A szövetség jubileumi hangversenyén, amellyel egyben Ady születésének 60. évfordulójára is emlékeztek (1937. december 12.) a Vasas Kórus két új férfikari mű bemutató összkari számában is szerepelt: Jemnitz Sándor-Ady: Ki várni tud; és Kodály-Ady: Fölszállott a páva. A jubileumi hangverseny teljes főpróbáját a Vasas Székházban tartották meg. (Mudzk. 1932. 82.old.)

András Bélának nem sok időre volt szüksége-ahhoz, hogy a Vasas Kórussal új műsorral is bemutatkozzék. Erre 1938 tavaszán a Budai Vigadóban került sor. Műsoruk: Kodály: Fölszállott a páva, s Ottó Ferenc József Attila: Favágó. A siker most sem maradt el. (Mudzk. 1938.21.old.)

1938. augusztusában Szombathely volt a színhelye a soron következő országos dalosünnepségnek. A Vasas Kórus önálló műsorán ezúttal Kodály: Karádi nóták szerepelt; A „Páva" összkari produkcióként hangzott el újj József vezényletével. (Mudzk. 1938.63.o.) Egyéni fellépésüket most is Venetiáner Sándor méltatta a Közlönyben: „Kodály: Karádi nóták voltak a délutáni hangverseny fénypontja. Ezt a művet a Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége szép- és régi-múltú dalárdája adta elő tökéletes előadásban. Abban viszont, hogy a mű szépségei ennyire érvényre juthattak, elsősorban Endre Bélának gratulálhatunk, aki teljes tudását és fiatal korát meghazudtoló karmesteri rutinját vetette latba, hogy ezt a gyönyörű karművet ilyen kongeniálisan interpretálhassa." (Mudzk. 1938.77.old.)

A közlöny hírt adott róla, hogy elhunyt Gecse János, a Vasas Kórus nagy tiszteletnek örvendő elnöke, aki 14 év óta közmegelégedésre töltötte be e tisztséget. 1938. szeptember 6-án temették. Gyászbeszédet Pajor Oszkár mondott, aki Gecse Jánosnak a szövetségben végzett munkáját is meleg szavakkal méltatta. A koporsót a Vasas Kórus énekének hangjai mellett helyezték a sírba. (Mudzk. 1938.95.old.)

A Vasas Kórus életében fontos dátum 1938. november 13. Ekkor rendezték meg az Akadémián a kórus megalakulásának 35 éves évfordulóját. Az ünnepi műsorban vendégként fellépett - az akkor már nagyhírű - Diósgyőri Vasgyári Dalárda, új karnagyával, Gránát Józseffel az élén. (Mudzk. 1938.96. old.) A közlönyben most is Pajor Oszkár számolt be az ünnepségről, s a hallottak alapján bizton állította: ,,... a Vasas Dalárda Endre Béla vezetésével bámulatos fejlődést ért el viszonylag igen rövid idő alatt. A Vasas Kórus jelenleg a legképzettebb, legszínvonalasabb munkáskórusok egyike." (Mudzk. 1938.110-111.old.)

A jubileumi műsor megérdemli, hogy részletesebben ismertessük. A Vasas Kórus számai nyitották meg a hangversenyt: Novák: Jelige; Asbacher: Svájci munkásdal; Csapó Sámuel, a vasas szakszervezet titkára mondott köszöntőt, majd Várnai Dániel (Várnai Péter édesapja), a dalosszövetség elnöke méltatta a kórus múltját, művészi eredményeit. Weber: A bűvös vadász - nyitány (az Állástalan Zenészek Zenekara, vez. Endre Béla); Mozart: Békességkantáta (Vasas Kórus, km. Szabó Miklós és Littasy György, a zenekar, vez. Endre Béla); Kodály: Karádi nóták; Bartók: Cu, föl lovam!; Bartók: Legénycsúfoló (Vasas Kórus), Brahms: Rapszódia, (Ford. Szabó Miklós, szóló: Solymosy Margit, kísért a zenekar, vez. Endre Béla). A közreműködő diósgyőriek műsora: Uthmann: Orkán; Stubbe: Aratók éneke; és Jaroff: Orosz népdal; (vez. Gránát József). Pajor Oszkár méltatásából értesülhetünk róla, hogy a hangversenyen a Mester személyesen is megjelent, s a Karádi nóták elhangzása után a közönség szűnni nem akaró ünneplésben részesítette.

E feltűnően jól sikerült hangverseny után került sor (1939. március 30-án) a már említett szövetségi Bartók-Kodály-estre, amelynek plakátján ugyan szerepelt a Vasas Kórus neve, ám műsorszámukat, Kodály: Fölszállott a pává-ját a hatósági cenzúra az utolsó pillanatban kihúzta a műsorból.

Térjünk még vissza pár mondat erejéig a már említett Vasas-matinék történetéhez. E népszerű rendezvényekről - 1939 és 1944 között mint közreműködő - a Vasas Kórus csak ritkán hiányzott. Ezek a rendezvények á vasas szakma „belterületén" zajlottak le, országos nyilvánosságot ezért számukra nem biztosítottak úgy, mint mondjuk egy zeneakadémiai hangverseny. Mégis a nyilvánosságot jelentették. A háborús években ez egy munkásénekkar számára mindenképpen a folytonosságot, az életben maradást biztosította. Csakis ennek tudatában érthető meg, hogy a Vasas Kórus a legvészterhesebb években is képes volt nagyobb, szövetségi hangversenyen is helytállni.

1940. március 17-én a munkásdalosszövetség zeneakadémiai hangversenyén is közreműködtek, s a krónikás nagy elismeréssel nyilatkozott a Vasas Kórus teljesítmé­nyéről, Kodály: Karádi nóták című művének remek előadásáról. Ezért is érintette őket érzékenyen a hír, hogy szeretve tisztelt karnagyuk, András Béla átmenetileg Kolozsvárra, az ottani Magyar Operához szerződött főzeneigazgatónak.

Ismét karnagy után kellett nézniük. Megint szerencséjük volt. Egy volt Kodály­tanítvány, Vásárhelyi Zoltán, aki - kecskeméti sikerei révén - máris országos hímévnek örvendett, felkérésüket elfogadta. 1943-44-ben, a legnehezebb esztendők­ben az ő kezében csaknem töretlenül folytatódhatott az a magas színvonalú művészeti tevékenység és pedagógiai munka, amelyet András Béla a kórusban meghonosított. Számos Vasas-matiné műsorában Vásárhelyi vezényletével léptek fel.

1944-ből is vagy egy adatunk: A Vasas Kórus a Magdolna utcai székházban 1944 februárjában ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját. Az elmúlt négy évtizedre utaló beszámolót ketten tartották: Tarnai János elnök és Rucska Sándor. A műsort Vásárhelyi Zoltán dirigálta „nagy átéléssel" - írja a krónikás, aki - sajnos - a művek címét nem említi rövid közleményében. Csupán a Novák-féle jeligét idézi, valamint a közreműködő művészek neveit sorolja fel: Orsolya Erzsi és Baló Elemér verseket mondtak; Eyssen Irén és Lendvay Andor énekszámokkal, Országh Tivadar pedig hegedűszólóval szerepelt a műsorban. (Népszava, 1944. február 16. 6.p.)

 1945. tavaszán András Béla újra visszatért a fővárosba és a kórus hívó szavára nyomban átvette Vásárhelyitől a kórus irányítását. Kemény munka következett, aminek meg is volt az eredménye: 1945. október 6-án a Vasas Székházban a Vasas Kórus egy teljesértékű Kodály-est műsorával köszöntötte a Mestert és régi közönsé­gét. Bevezetőt Jankovich Ferenc mondott: „Kodály Zoltán és a munkás zenekultúra", címmel. A hangversenyen közreműködtek - Kodály-gyűjtötte népdalokkal - Török Erzsi és jámbor László. Zongorán András Béla kísért.

Alig néhány hónappal az,emlékezetes Kodály-est után, 1946. január 6-án a Vasas Kórus már a Zeneakadémia nagytermében lépett fel, András Béla két másik kórusával (Ganz-Vasas Dalkör és a Fővárosi Gázművek Férfikara társaságában) egy önálló műsor keretében. Címe: „Új idők, új dalai". Ennek a műsornak nemcsak a címe hirdette, hanem az elhangzott műsorszámok is bizonyították, hogy a Vasas Kórús mostantól az eddigiektől lényegesen eltérő művészi program megvalósításának útján teszi meg az első lépéseket. Ennek a régitől eltérő irányzatának a lényegéről a bevezetőben már részletesen szóltunk. E koncert után András Béla szándékainak a gyakorlati megvalósítására nézve is képet kaphatott a néző-hallgató. A feladat nem volt könnyű, de András Béla már az első alkalommal is zseniálisan megoldotta, hogy minden műsorában az a kettős célkitűzés öltsön testet, hogy a művészi igényesség­nek, az örök értékek terjesztésének és a mozgalmi elkötelezettségnek is eleget tesz. Az összkarok jelentették a műsor pilléreit: Kodály-Ady: Fölszállott a páva; Szabó Ferenc két új mozgalmi dala a munkáról és az újjáépítésről (- Raics István versére: Munka most a harcunk, és - Gál Zsuzsa szövegére: Munkásoké a jövő); és zárószámként az Internacionálé. A kiegészítés is célzatos volt: A nemzetközi irodalomból választott András Béla három ideillő dallamot, amelyek alá igen hatásos rézfúvós kíséretet komponált. A közönség egy középkori francia dallamban; egy 1936-os spanyol és egy 1912-ből származó olasz szocialista indulóban gyönyörködhetett.

 

1948-ban a munkás dalosszövetség szép sikerrel rendezte meg az első - és azóta soha meg nem ismételt - Nemzetközi Munkásénekkari Versenyt, amelynek a férfikari abszolút győztese a Vasas Kórus lett. András Béla elérkezettnek látta az időt, hogy a kórusában a - régen esedékes - vegyeskarosítási akciót elindítsa.. Elvileg már

egyáltalán nem volt nehéz a dalosokkal megértetnie, hogy a vegyeskaré a jövő, hogy mind a világirodalom legértékesebb rétegei, mind a hazai termés legkiválóbb alkotásai csakis ezen az úton vehetők birtokba. Tudták, hogy cserében még csak nem is kell ezzel egyidőben a férfikari művek megszólaltatásáról lemondaniuk; ugyanakkor nagy nyereség lenne ezáltal a nőikari alkotásokkal való megismerkedés lehetőségét is számításba venni. S ha a kórus mellett egy állandó zenekar létesítése is reális cél lehetne, akkor szinte beláthatatlan távlatok nyílnának meg a kórus előtt a világiroda­lom nagyformátumú (kantáta-oratórium) kincsestárának a meghódítása felé.

 Szóval elvileg minden világos volt, ám a gyakorlati kivitel már korántsem ment simán. Főleg a tenorok mondtak le nehezen eddigi vezető szerepükről, s mert a kóruson belül a hangadásban is ők vitték a „prímet", András Bélának nem volt könnyű dolga. Ám ő nem volt türelmetlen, nem siettette a változást. Még egy év múlva, 1919 pünkösdjén, a Bartók Béla Szövetség emlékezetes országos dalosünnepségén is férfikarral képviseltette magát a Vasas Kórus. Az ünnepség után a „legjobb énekkar" kitüntetést is a vasasok férfikara vehette át a szövetség főtitkárától, Székely Endrétől. (Éneklő Nép, 1949. július, 14.old.)

 András Béla vegyeskarosítási törekvésihez kedvező légkört teremtett az a hatalmas szervezeti átalakulási folyamat, amely 1948 decemberében, a Bartók Béla Szövetség megalakulásával tetőzött. December 4-én a Vasas Székházban a Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetsége, amely 1907-ben alakult, rendkívüli közgyűlésen kimondta saját feloszlatását és egyesülési készségét a Magyar Dalosszövetséggel (alakult: 1867-ben.) December 9-én a Zeneakadémia nagytermében az egyesülés megtörtént. Megalakult a Bartók Béla Szövetség, a magyar ének- és zenekarok országos szervezete.

 Tb. elnök: Kodály Zoltán; elnök: Marosán György; társelnökök: Harmat Artúr és Szabó Ferenc; főtitkára: Székely Endre; művészeti titkár: Borsy István; művészi bizottság elnöke: Bárdos Lajos; országos karnagy: Vásárhelyi Zoltán; a művészi bizottság tagjai: Ádám Jenő, Farkas Ferenc, Forrai Miklós, Kadosa Pál, Szervánszky Endre és mások. (Éneklő Nép, 1948. december, 3.old.)

 E szervezeti átrendeződés után mindenki joggal azt remélte, hogy a hazai karének­kultúra mennyiségi és minőségi fejlődése előtt széles távlatok nyílnak meg. Ennek most már mind a személyi, mint az anyagi feltételei biztosítottnak látszottak. Nem így történt. Alig egy-két év elteltével a központi irányítás elbürokratizálódása a fejlődés számos torzulását idézte elő, amivel szemben egy-egy kamagynak, vagy együttesnek nem sok esélye volt valamiféle egyéni út bejárásában. A torzulás egyik formája a mozgalom erőszakos mennyiségi fejlesztése; a nagy anyagi ráfordítással létrehívott behemót, félhivatásos központi együttesek hirtelen elszaporodása; a látványos, a

külsőségekre sokat adó fesztiválok, vetélkedők rendezése, stb. Művészeti téren a torzulást főleg a műsorok mozgalmi jellegének a túlhangsúlyozása, az ún. „tömeg­dalok„ jelentőségének erős túlbecsülése okozta, ami óhatatlanul minőségi engedmé­nyekhez vezetett. A hazai és külföldi művészi értékek, a klasszikus hagyományok terjesztése a hivatalos szervek részéről egyre kevesebb támogatásban részesült. Karnagya válogatta ki, hogyan és milyen mértékben volt képes ezzel a „hivatalos" mezben jelentkező irányzattal szemben a művészi igényességet védelemben részesíteni.

 

A kórusból hatalmas központi művészegyüttessé válást a vasasoknál András Béla sem tudhatta megakadályozni. (Bár ki tudja, talán nem is akarta!?) Az ének- és zenekar mellett operaegyüttes, néptánccsoport, annak sajátos népizenekari kísérete, majd egyéb formációi is létesültek. Egy ilyen komplex művészeti együttesnek a szakmai irányítása András Bélának is sok gondot okozott, ám ő nem panaszkodott, hanem az ötletek garmadáját próbálta ki, hogy saját elképzeléseinek érvényt tudjon szerezni.

A szervezési kampány végén a férfikar létszáma másfélszázra emelkedett. Első fellépésükre két nappal a Bartók Szövetség megalakulása után került sor. A Zeneakadémia nagytermében december 11-én, előbb főleg meghívottak előtt, majd 19-én a nagyközönség előtt mutatkozott be az „Acélhang" férfikar társaságában. Az eseményről az Éneklő Nép hasábjain Lózsy János számolt be. (1949. január 4­5.old.) A vasasok műsorán a régi, a már bevált irányvonalat egy Bartók és egy Kodály-mű képviselte: A Kodály-gyűjtötte Kőműves Kelemen balladája ezúttal egyszólamú előadásban hangzott el; Bartók: Katonadalok című darabját (András Béla hangszerelésében) rézfúvósegyüttes kísérte. A mozgalmi kötelezettség jegyében Tardos Béla: Zsoldos-dala szerepelt; ráadásnak pedig Bizet: Kovácsok dala szólt, ugyancsak rézfúvósok kíséretével. Később a műsorban jó átmenetnek bizonyult két acappella orosz népdalfeldolgozás (Bugláj: Miért sírsz, erdő anyánk? és Akulenkó: Túl az erdőn című). A népi együttesi ízelítőt az új néptáncegyüttes száma (Svjesnyikov feld.: Gyárilányok tánca) produkálta, kísért a kórus és a pengetős zenekar. (Utóbbi a balalajka zenekart volt hivatva helyettesíteni, de csak a nálunk hagyományos mandolin-mandola összetételű pengetősre futotta.) A Vasasok műsorát hatásos szovjet-blokk zárta, férfikar és fúvószenekar előadásában: Novikov: Szállj, te büszke ének; Blanter: Akikért a harang szól; és Alexandrov: Sztálin-kantáta. A szólót Kraudy Elemér énekelte.

 Lózsy János tudósítását őszinte naivsággal a következő intelmekkel fejezte be, ami valóban indokoltnak látszott: „Meg kell mondanunk, az est folyamán a mutatós külsőségek (a feltűnően elegáns, új egyenruha, a világítási effektusok, stb.) nemhogy kiemelték, hanem elhalványították a lényeget, a muzsikát..." Az

újjászervezett kórustól még sokat várunk, éppen ezért mindjárt indulásnál figyelmeztetünk a külsőségek felé hajlásnak erre a veszedelmére!" (Uo. 5.old.)

 Egy hónap múlva, 1949 januárjában ebből a bemutatkozó műsorból a Bartók Béla Szövetség első zeneakadémiai hangversenyén három számot ismételhettek meg: Bartók: Katonadalok; Novikov: Szállj, te büszke ének és Alexandrov: Sztálin-kantáta címűeket. Ezúttal Rossa Ernő volt a krónikás. Szerinte a 145 tagú Vasas Kórusnak és a kísérőzenekarnak „kirobbanó sikere volt". (Éneklő Nép, 1949. február 4.c.) A Vasas Kóruson kívül ezen a hangversenyen az ország amatőr kóruséletét egy általános iskolai, egy gimnáziumi; a Tatabánya újtelepi; a közlekedési dolgozók fővárosi főműhelyi; a Lóden Posztógyári, a Rendőregyesületi és a MÁVAG-Acélhang kórusa képviselte.

 1949 pünkösdjén a Bartók Szövetség emlékezetes országos dalasünnepségsorozatán 11 nagyvárosban sorakoztak fel a szereplő kórusok és zenekarok. A második napon a fővárosban egyetlen Városi Színház-i hangverseny adott ízelítőt az itteni közönség­nek a hatalmas demonstrációból, amelyen csak néhány kórus „a legjobbak" szerepeltek: a békésharhosi iskola; egy VIII. kerületi ifjúsági énekkar és a Vasasok hatalmas férfikara. Az előadást a szövetség főtitkára, Székely Endre hallgatta meg, aki el volt ragadtatva a hallottaktól, majd nyilatkozatát így fejezte be: ,,...pedig nem volt könnyű dolguk a kórusoknak, mert fellépéseik között egy-egy kiváló néptánc együttes produkciójában gyönyörködhetett a közönség." (Éneklő Nép, 1949. július, 12.old.)

 

1949 augusztusában a fővárosban megrendezett Világifjúsági Találkozón (VIT) a Vasas együttes csupa mozgalmi dallal szerepelt. Az eset mégis szót érdemel, mert a férfikar mellett ezúttal első alkalommal szerepelt az új nőikar, önálló műsorszá­mokkal. (Éneklő Nép, 1949. augusztus, 6.old.)

 

Alig néhány nappal ezután a Vasasok új vegyeskarának a bemutatkozására is sor került. Az együttes sikere az eddiginél is nagyobb volt. Az alkalom: a VIT résztvevői­nek a tiszteletére rendezett szabadtéri hangverseny a Károlyi kertben. Házigazda a Bartók Béla Szövetség. András Béla előrelátására vall, hogy nem kockáztatott: a vegyeskart nem állította teljesíthetetlen művészi feladat elé. A VIT­szelleméhez alkalmazkodva a szomszéd népek dalaiból állított össz számukra egy csokorra valót: bolgár, román, cseh, lengyel és albán népdalfeldolgozásokat mutattak be, egy részüket fúvószenekari kísérettel. A siker nem maradt el. Blokkjukat a férfikar száma zárta: Novikov: Szállj, te büszke ének! Hogy még sem lehettek ez alkalommal a rendezvény egyedüli ünnepeltjei, annak az az oka, hogy a többiek túltettek rajtuk. A Vásárhelyi kórus híressé vált Népek dalai" sorozatával ekkor debütált; Bárdos Lajos vezényletével a Budapesti Kórus Kodály: Mátrai képek

című remekművével aratott sikert és - ugyancsak Bárdos vezényletével - a zárószám közöskari előadásban kirobbanó tetszést aratott: Kodálynak, 1948-ban, a centenáriumi ünnepre készült Marseillaise-feldolgozása hangzott el, Jankovich Ferenc szövegével: Szabadság himnusza címmel. (Éneklő Nép, 1949. szeptember, 12-12.old.)

 Bizonyára a Budapesti Kórus Kodály-produkciójának is része lehetett abban, hogy a vasasok új vegyeskara még abban az évben (1949) megtanulta Kodály grandiózus alkotását, a Mátrai képek-et. Házi hangversenyükön törzsközönségüknek nyomban be is mutatták. A közönség soraiban előkelő szovjet vendégek is voltak (Novikov és Zahárov zeneszerzők), akik itt-tartózkodásuk során többször is ellátogattak a vasas együttes próbatermeibe. A vegyeskar Kodály-produkciójáról elragadtatással nyilatkoztak.

 Aki végiglapozza az Éneklő Nép (a Bartók Szövetség hivatalos lapja) 1950-es évfolyamát, minden bizonnyal meglepődik azon az élénk pezsgésen, amely ebben az esztendőben az egész országban a zenei együttesek körében tapasztalható. Egymást érik a kisebb-nagyobb zenei rendezvények, hangversenyek, szakmai ankétok és új művek bemutatói. A szerepluk között eddig soha nem hallott kórusok- és karnagyaik nevei tűnnek föl. Egymásnak adják a kilincset a külföldről, főleg a Szovjetunióból érkezett hivatásos zenei együttesek és neves muzsikusok, főleg zeneszerzők, amelyek, illetve akik nemcsak a fővárosban, hanem a nagyobb vidéki városokban is látogatást tettek. Nyomukban megszaporodtak az új szovjet kórus­művek, nagylélegzetű kantáták hazai bemutatói, és mintha ebben az évben a hazai szerzők is bőkezűbben bántak volna a magyar kórusok repertoár-igényeinek a kielégítésével. Az év második felében a lap hasábjain megjelent az első országos kultúrverseny felhívása, amely közli a részvétel feltételeit és időpontját. Érdekes­sége, hogy alulról építkező rendezvénysorozata minden művészeti ágban a legkezdőbb együtteseknek is fellépési és vetélkedési lehetőséget kínált, működjék az az ország bármely távoli sarkában. Szóval a zenei élet mozgása a méhkaséhoz lett hásonló.

 Ennek ellenére ezúttal a Vasas Kórus nevét a lap híradásai közt ebben az évben alig találjuk. Egyetlen jelentősebb fellépésükről nem az Éneklő Nép-ben, hanem a Népszavában (1950.július 20. 6.old.) olvashatunk. A fővárosi polgármesteri hivatal felkérésére az amatőr kórusok a város erre alkalmas terein szabadtéri hangver­senyeket rendeztek. A Vasas Kórus a Károlyi-kertben lépett fel két vegyeskari kompozícióval, az egyik bemutató volt, a másik repertoármű. A bemutató: Farkas Ferenc: Tiszapartján című népdalkantátája; a másik: Sz. Prokofjev: Köszöntő-je. A krónikás a Farkas műtől és az előadástól el volt ragadtatva, a másikról így írt: „már többször hallottuk tőlük, de mostanra valóban beérett produkció lett belőle."

Vezényelt: András Béla. Ezen kívül egész évben csak kisebb mozgalmi alkalmakon léptek fel, vagy az együttes jól sikerült klubestjéről, tehát a belső életéről tudósított az újság. Ám minden - szakmában járatos - ember tudta, hogy nem szándékos félrehúzódásról van szó, hanem tervszerű és kemény belső munkáról, hogy majd amikor az alaposan felduzzasztott együttes egyes részlegei - külön-külön, vagy együttes produkcióval - a közönség elé lépnek, méltók legyenek a vasasok eddigi jó hírnevéhez. A későbbiekben bebizonyosodott, hogy az alapos felkészülés milyen fontos volt: 1951-ben az Éneklő Nép számos emlékezetes vasas-bemutatóról tudósíthatott volna, ha a lap még 1951-ben is létezett volna...

 A lap decemberi számában egy lakonikus rövidségű közlemény hírül adja, hogy 1951 januárjában megalakul a Népművészeti Intézet (5, old.) amely - szovjet példamuta­tás nyomán - az eddig önállóan működő zene-, tánc-, báb-, színjátszó- és képző­művész szövetségek és egyesületek feladatait magára vállalja. Ezért ezek megszűntek, beolvadnak az új állami intézménybe, majd annak művészeti osztályaiként tevékeny­kednek tovább. Januártól tehát a Népművészeti Intézet lesz hivatva az amatőr művészeti mozgalmak állami irányítását ellátni. Néhány oldallal hátrább bekerete­zett közleményből arról is értesülhetünk, hogy 1950. december 29-én a Bartók Béla Szövetség rendkívüli közgyűlésének egyetlen napirendje lesz: a szövetség megszűnése! (17.old.) Ebből értelemszerűen következett, hogy a szövetséggel együtt az amatőr zenei mozgalom. egyetlen szakfolyóirata, az Éneklő Nép is megszűnik. A következő években ezért hiába is keresnénk a sajtóban egy-egy kiváló zenei együttes életútjának bármilyen fontos állomásáról szóló beszámolót, vagy pláne értékelést, nem találjuk, mert nincs sajtófórum, amelynek ilyen feladata lenne. Ettől kezdve a Vasas Kórus történetének a fontosabb eseményeiről nagyritkán a Népszavá­ból, de inkább csak a nyomtatott műsorokból és magánfeljegyzésekből értesülhetünk.

 

Visszatérve az Éneklő Nép 1950-es évfolyamának számaira: lapozgatásunk közben meggyőződhetünk róla, hogy a fentiekben emlegetett pezsgő zenei élet eseményei mögött mindenütt megtalálhatjuk a Bartók Szövetség kezdeményező-, lebonyolító, vagy a teljesítményt méltató szerepét. Önként adódik a kérdés: Ilyen körülmények között miért kellett a Bartók Szövetségnek ilyen hirtelen és minden indoklás nélkül megszűnnie? Ma, több évtized távlatából ugyanis azt nem nehéz megérteni, mi indokolta sok-sok nagymúltú, nagynevű kulturális klubnak, egyesületnek, szövetségnek 1951 januárjában egy tollvonással történő megszüntetését. Ámde a Bartók Szövetségnek, amely második születésnapját alig élte túl, mit kellett elkövetnie ahhoz, hogy a többiekkel azonos elbírálás alá essék?

 Gondosabb vizsgálódás után a kérdésre a feleletet meglelhetjük az Éneklő Nép 1950 július-augusztus-októberi számaiban, ha elolvassuk az Ellenségeink" című - terjedelmes és folytatásos-vezércikket. Ebből ugyanis kitűnik, hogy vezető szervek

szerint a jövőben az állami irányítást kulturális területen is meg kell erősíteni, mert pl. a kóruséletben százéve honos „egyesületesdi" (értsd: demokratikus szellem) a tervszerűség helyett az ösztönösségnek kedvez, s az veszedelmes lehet. Nyilván úgy vélték, hogy a Bartók Szövetség kiiktatásával és helyébe állami intézmény állításával ezt a nemkívánatos hagyományt a mozgalomban visszaszoríthatják, vagy legalábbis hatását csökkenthetik. Azóta többszörösen bebizonyosodott, hogy ez a nézet és ez a belügyminiszteri intézkedés milyen súlyos tévedésen alapult. 1970-ben a Kórusok Országos Tanácsának életre hívásával a hibán ugyan sikerült némileg enyhíteni, de újabb két évtized múlva az élet visszakövetelte az eredeti, egyesületi­szövetségi rendszer visszaállítását.